Létrehozva: 2019.12.01.

Ki akarja sokáig nézni Tordai Bencét és Cseh Katinkát? Ütős mondatok a Fidelitas kongresszusról

Kósa Lajos 2022-re „jó harcos kampányt” jósolt, és azt üzente a Fidelitas tagjainak: „nem kell betojni, jobbak vagyunk, erősebbek vagyunk, csak harcolni kell”.

Kövér László – aki a Fidesz választmányának elnöke – hangsúlyozta: a nemzettagadás képviselői a politikájukat az egyénre és a tömegre építik, a baloldaliak mindig tömegeket gyártanak, a liberálisok pedig a tömegből való egyéni kiemelkedés illúziójával ámítanak.

Ezekkel az erőkkel szemben kell győznötök„ – üzente a kongresszus résztvevőinek. Azt is tanácsolta, hogy a képernyő előtt töltött idő felét fordítsák arra, hogy bejárják Magyarországot és a Kárpát-medencét és közben olvassanak sokat.

Végül azt kérte: vállalják a gyermekáldást, neveljenek ”sok jó magyar embert„ a jövőnek és – mint hozzátette – ”magatoknak öregségetekre„.

Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke megköszönte a Fidelitasnak, hogy ”jól harcolt„ az önkormányzati választáson, megjegyezve, hogy az ”nem sikerült úgy, mert nem 6-0-ra csak 2-1-re győztek„.

Úgy fogalmazott: lehet azon ”meditálni hogy érhettük meg azt, hogy a nyilasok a neoliberálisokra szavaztak, vagy az antikommunisták összeálltak a globalistákkal, vagy a nemzeti radikálisok átszavaztak arra a balliberális oldalra, ami eddig mindig rárontott a magyar nemzetre, az antifasiszták összeálltak az újnyilasokkal, a zsidók kénytelenek voltak – vagy lehet, hogy jól is esett nekik – a nyilas vitézt megszavazni a Hajdú-Bihar megyei közgyűlésbe, Kulcsár Gergelyt, aki beleköpött a Duna-parti cipőkbe„.

2022-ben akkor is győzni kell, ha mindenhol egy az egyben áll egymással szemben egy fideszes és egy ellenzéki jelölt.

Úgy vélte: ekkor is kényelmesen, de sokkal nagyobb erőfeszítéssel lehet majd nyerni. Kósa Lajos 2022-re ”jó harcos kampányt„ jósolt, és azt üzente a Fidelitas tagjainak: ”nem kell betojni, jobbak vagyunk, erősebbek vagyunk, csak harcolni kell„.

Böröcz László, a Fidelitas leköszönő elnöke arról beszélt: a jobboldalnak is válaszokat kell adnia a környezeti önpusztításra, klímaváltozásra. Ezért azt javasolta, hogy radikálisan emeljék Magyarországon az egyszer használatos csomagolóanyagok és áruk termékdíját, és a visszaváltható csomagolást helyezzék előtérbe, a Kárpát-medencében lépjenek fel keményebben a szomszédos országokból érkező szemétáradattal szemben.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

life.hu

Katalin hercegnének le kell mondani azokról, amiket a legjobban szeret: gyökeres változtatásra van szükség

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

vg.hu

Korszakváltás a magyar légvédelemben – Jön a NASAMS, megy a KUB

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Komoly az esélye a benzinárstop bevezetésének

POLITIK

Mexikói filmsztár a CPAC Hungary egyik vendége

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

Magyar Péter mögött ott áll Bajnai Gordon és a DATADAT!

POLITIK

Honvédelmi miniszter: Nincs NATO a nemzeti haderők nélkül

POLITIK

Az oltásellenesség mindannyiunk biztonságát veszélyezteti

POLITIK

Az európaiak elégedetlenek Brüsszellel és békét akarnak

POLITIK

Zelenszkij beismerte, Amerika nélkül nincs esélyük