Létrehozva: 2019.11.02.

Keresztény templomnál robbantottak Svédországban

Az eset még október közepén történt, de a svéd hatóságok hírzárlatot rendeltek el a kényes üggyel kapcsolatban. Ennyit a sajtószabadságról.

Két hete Stockholm három különböző pontján történt támadás. Az egyik helyszín egy szír ortodox templom volt – közölte a Spectator.

A közel-keleti keresztény menekültek által látogatott szír templom ellen már több alkalommal is támadást hajtottak végre. A három támadásról a svéd média nem számolt be.

Az egyik robbantásra a főváros Vaxholm nevű elővárosában, a másikra közvetlenül Stockholm belvárosában, a harmadikra pedig egy szír (vagy asszír) keresztények lakta negyedben került sor.

A svéd hatóságok idén már százhatvan támadást hiúsítottak meg. A tavalyi évről nem állnak rendelkezésre adatok, mert a jelenség meglehetősen új, a svéd bűnügyi statisztikák eddig nem tartottak számon ilyen eseteket.

A robbantások jelentős részben különböző, bevándorlók által lakott övezetekben történnek és szakértők szerint komoly fejtörést okoznak a svéd bűnmegelőző szerveknek.

A svéd Dagens Nyheter napilap szerint tíz esetből kilencnél az elkövetők első vagy második generációs bevándorlók voltak, Svédország így a legalacsonyabb bűnügyi statisztikákat mutató országok sorából az egyik legmagasabb erőszakos bűncselekmény-számokat produkáló országgá vált. A rivalizáló bandák jellemzően az ország nagyvárosainak szegényebb környékein garázdálkodnak, ugyanitt jelentősen megnőtt a halállal végződő lövöldözések száma is, idén már 45 ilyen esetet regisztráltak.

Az idei legnagyobb erejű robbantás Linköping városában történt, ahol két lakóház összesen 250 lakása sérült meg vagy vált lakhatatlanná. Rendőrségi források csodaként tartják számon, hogy ebben az esetben nem halt meg senki.

Wilhelm Agrell, a Lundi Egyetem professzora arról beszélt a Spectatornak, hogy szerinte a helyzet annyira súlyossá vált, hogy veszélybe került a svéd állam területi integritása.

A professzor véleménye alapján, Svédországban már nem lehet a hagyományos értelemben vett állami erőszak monopóliumról beszélni, ezért a különböző bűnbandák egymás között igyekszenek rendezni a vitás kérdéseket, ami gyakran erőszakos összetűzésekben csúcsosodik ki.

Wilhelm Agrell szerint a kialakult helyzet egyre inkább a terrorizmushoz hasonlítható.

A svéd katonai akadémia, a Nemzetvédelmi Egyetem új jelentése alapján, a családi alapon klánokba szerveződő bűnbandák tevékenysége a migránsok lakta negyedekben különös mértékben veszélyt jelent a közbiztonságra.

A Svédországban működő Szír Nemzeti Szövetség nevű közel-keleti keresztényeket tömörítő szervezet már többször feljelentést tett a hatóságoknál, hogy etnikai és vallási indíttatásból követnek el támadásokat a keresztény intézmények ellen, de a svéd rendőrség egyedi esetként és nem kisebbségek elleni támadásként kezeli a hasonló ügyeket – közölte a Voice of Europe.

A svédországi szíriai közösségek számos bombatámadást szenvedtek el. A Södertälje-i Szent Afrém templomot, illetve a Norrköping-i Szent Mária templomot is megtámadták ismeretlen szélsőségesek.

A svédországi szír keresztények egy része attól tart, hogy innen is menekülniük kell, mások viszont saját önvédelmi szervezet létrehozását javasolják.

A skandináv államban az elmúlt ötven évben több hullámban érkeztek asszír keresztény családok, akik főleg az iszlamisták támadásai elől menekültek el Irakból és Szíriából. Mára az asszír-szír közösség meghaladta a százötven ezres lélekszámot, erős közösségeket alkotnak szerte az országban. Most viszont attól kell tartaniuk, hogy az elmúlt években érkezett muszlim vallású bevándorlók agresszívan lépnek fel velük szemben.

Világszerte fokozódik a keresztényekkel szembeni erőszak, üldözésük 2017 óta leginkább Dél- és Kelet-Ázsiában erősödött fel.

A tavalyi év során a világ hetvenhárom, 245 millió összlakosságú országában regisztráltak „rendkívül magas”, „nagyon magas”, illetve „magas” szintűnek minősíthető keresztényüldözést.

A legrosszabb helyzetűnek minősíthető ötven országban naponta 11 keresztényt ölnek meg.

A 2017-ben közzétett hasonló jelentéshez képest súlyosbodott a keresztények helyzete egyebek között Kínában, a Fülöp-szigeteken, Srí Lankán, a Közép-afrikai Köztársaságban, Indiában és Mianmarban.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Haalandot keresik, Ancelotti szemöldöke legyőzte Guardiolát - mutatjuk a legjobb BL-negyeddöntős mémeket

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

vg.hu

Pontokba szedtük, milyen lesz a kalauz nélküli MÁV – készülhetünk újdonságokra bőven

life.hu

Vilmos herceg nagy bejelentést tett, és ezzel Katalin hercegné állapotára is utalt

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

mindmegette.hu

Elhunyt a magyar gasztronómia meghatározó alakja: százak tanulták nála a szakmát

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

Magyar Péter mögött ott áll Bajnai Gordon és a DATADAT!

POLITIK

Hídpénzbotrány: vesztegetés miatt tett feljelentést Budai Gyula

POLITIK

Orbán Viktor nem kertel: Elegünk van! Brüsszelben változás kell

POLITIK

Még az idén növekedési pályára áll a magyar gazdaság

POLITIK

Mit lehet teljesíteni az ukránoknak tett ígéretekből?

POLITIK

Hídpénzbotrány: lassan kirajzolódik a pénz útja

POLITIK

Az ukrán elnök nem érti, hogy miért szeretik jobban Izraelt