Létrehozva: 2021.07.26.

Keresztény főiskolákat fenyegetnek, leszúrtak egy aktivistát

LMBTQ-hallgatók egy csoportja pert indított az Egyesült Államokban, mely a keresztény főiskolákat fenyegeti. Ha sikerrel járnak, számtalan diák eshet el attól, hogy vallása szerinti iskolában tanulhasson. Leszúrtak egy keresztény aktivistát Londonban.

Keresztény főiskolák és egyetemek jelenlegi és volt LMBTQ-hallgatói indítottak csoportos keresetet az Egyesült Államokban. Arra kérik az eugene-i kerületi bíróságot Oregon államban, hogy állapítsa meg, hogy alkotmányellenes, hogy a vallási intézmények kivételt kapnak, és rájuk nem vonatkozik a kilencedik cikkely szerinti emberi jogi törvény.

A kilencedik cikkely tiltja a nemi alapú megkülönböztetést minden olyan oktatási programban, amely szövetségi támogatásban részesül. A törvény azonban mentességet ad a vallási szervezetek által működtetett oktatási intézmények számára, ha a törvény alkalmazását nem tudják összehangolni az intézmény vallási tételeivel.

Ha az LMBTQ-csoport keresetének helyt adnak, az azt jelenti, hogy a jövőben a diákok nem tudnak szövetségi pénzügyi támogatást felhasználni tanulmányaikhoz,

így vagy másik iskolát kell keresniük, vagy többet kell fizetniük, vagy elesnek a továbbtanulás lehetőségétől.

Ha a felperesek akarata érvényesül ebben a perben, annak katasztrofális következményei lehetnek az egyházi iskolák számára, és azok számára is, akik ilyen iskolában szeretne tanulni, jelentette ki Mark Lippelmann az Alliance Defending Freedom szervezet tanácsosa.

Hozzátette, ha az LMBTQ-csoport eléri, amit szeretne, akkor egyetlen tanuló sem használhatná fel szövetségi ösztöndíját vagy diákhitelét egy olyan iskolában, ahol keresztény doktrínák alapján tanítanak nemi- és szexuális erkölcsről. A beiratkozások számának csökkenése pedig veszélyezteti az iskolák létét is.

Az LMBTQ hallgatói csoport tagjai azért indították a pert, mert állításuk szerint a megnevezett 29 oktatási intézményben szorongást, depressziót és félelmet éreztek, amikor – egyébként saját döntésük alapján – ott tanultak.

A per kapcsán több keresztény szervezet is felszólalt. Todd Chasteen, a Samaritan’s Purse nevű szervezet alelnöke szerint

a per egy eszköze annak a hosszútávú célnak, hogy kialakítsák a narratívát, miszerint a keresztény főiskolák barátságtalanok, bigottak és diszkriminálják az LMBTQ-közösséget.

Az Alliance Defending Freedom szervezet tanácsosa, Mark Lippelmann azt is kiemeli, hogy a keresztény iskolák hallgatóit nem szabad azért büntetni, mert olyan iskolába akarnak járni, ahol széles körűen tanítanak vallási meggyőződésekről.

Mint fogalmaz,

megdöbbentő, amit a felperesek el akarnak érni: egy országos rendelkezést, mely megszüntetné a vallási védelmet, a hívő emberek számára.

Londonban megtámadták Hatun Tash keresztény menekültet és aktivistát, aki egy demonstráció során Charlie Hebdo feliratú pólót viselt – írja a V4NA Hírügynökség.

A keresztény menekültet és iszlámkritikus aktivistát, Hatun Tash-t vasárnap érte támadás az Egyesült Királyságban a Speaker Corner parkban. Az aktivista korábban Törökországból kellett, hogy elmeneküljön, miután áttért a keresztény hitre, és félt az üldöztetéstől.

Tash-t egy fekete csuklyás köpenyt viselő férfi megütötte, és egy késsel megszúrta. A támadó ezek után eldobta a kését és elfutott. A parkban üldözőbe vették őket a rendőrök, de nem derült ki, hogy elfogták-e.

Hatun Tash a Defend Christ Critique Islam (DCCI) szervezet aktivistájaként hirdeti a keresztény hitet, és kritizálja az iszlámot, ezért

Hatunt az elmúlt időszakban számos fenyegetés és támadás érte muszlimok részéről.

Az aktivista a tiltakozásai során kiemeli, hogy milyen a keresztények és a muszlimok reakciója a vallásuk kritizálására. Példának hozza fel a Charlie Hebdo vagy a Kurt Westergaard karikaturista elleni támadásokat, és az azzal kapcsolatos reakciókat.

Hatunt korábban is érték már erőszakos támadások, 2020 októberében egy algériai muzulmán migráns eszméletlenre verte a nőt a Speakers Cornerben, miután nyilvánosan mutogatni kezdte a Mohamedről készült Charlie Hebdo karikatúrát.

2020 augusztusában a David Wooddal folytatott élő YouTube beszélgetés során elárulta, hogy az Egyesült Királyság rendőrsége arra figyelmeztette, hogy veszélyben forog az élete. Az életét fenyegető muszlimok miatt, azt az iránymutatást kapta a rendőrségtől, hogy a továbbiakban ne menjen a Speaker Cornerbe.

A figyelmeztetések ellenére Hatun azóta is rendszeresen nyilvánosan megjelenik, és arra biztatja a muzulmánokat, hogy térjenek át a kereszténységre.

Amint arról a RAIR Foundation többször is beszámolt, a baloldal és a muzulmán közösség által iszlamofóbiával megvádolt személyeket gyakran szabályosan lemészárolják, vagy pedig bujkálva kell élniük, elvesztve a karrierjüket és folyamatosan célpontok lesznek. Hatun célja, hogy továbbra is megmutassa a világnak, hogy az iszlám mennyire intoleráns és veszélyes egy liberális és szabad nemzet számára.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 29.: Túlcsordulnak az érzelmek nagypénteken

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Franciaországban rendőrök őrzik a templomokat

POLITIK

Összeáll a dollárbaloldal

POLITIK

Varga Judit részletesen beszélt a rendőri jelentés történetéről

POLITIK

Már több mint 380 ezren látták a Varga Judit-interjút