Létrehozva: 2020.06.05.

Kásler: július 1-jével kapják meg 500 ezer forintos juttatásukat az egészségügyi dolgozók

Július 1-jével kapják meg bruttó 500 ezer forintos egyszeri juttatásukat az egészségügyi dolgozók – jelentette be az emberi erőforrások minisztere pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján.

Kásler Miklós az 500 ezer forintos plusz juttatással kapcsolatban közölte, ez az egyszeri bérkiegészítés 160 ezer embert érint. Mint mondta, a kormány korábbi ígéretéhez híven meghálálja az egészségügyben dolgozók járvány idején tanúsított áldozatvállalását, embert próbáló helyzetekben való helytállását.

Az intézkedés részleteiről a miniszter elmondta, az egyszeri juttatást valamennyi közfinanszírozott ellátásban dolgozó orvos, ápoló, asszisztens megkapja, a művesekezelést végző szolgáltatók, az Országos Mentőszolgálat és a betegszállítást végző egyéb szolgáltatók munkatársai, valamint a műszaki, gazdasági és adminisztratív területen dolgozó, és az aktív fekvőbeteg-ellátást nyújtó egészségügyi szolgáltatók főigazgatói és gazdasági igazgatói is jogosultak a juttatásra.

Ugyancsak megkapják ezt a bérkiegészítést a háziorvosok, az alapellátó fogorvosok, asszisztensek, védőnők, főállású iskolaorvosok, otthoni hospice szolgálatok és az otthoni szakápolást nyújtó szolgálatok dolgozói is.

Szintén jogosultak az egyszeri juttatásra a Nemzeti Népegészségügyi Központ és a kormányhivatalok, járási hivatalok járvány elleni védekezésben résztvevő egészségügyi dolgozói, valamint az egészségügyi tevékenységet végző közreműködők, a veszélyhelyzet alatt a betegellátásban résztvevő orvostanhallgatók, a Magyar Honvédség közfeladatot, védelem-egészségügyi feladatot ellátó dolgozói, és a védelem-egészségügyben dolgozók is.

A tárcavezető ismertetése szerint a részmunkaidőben dolgozókat is megilleti a teljes összeg, illetve azokat, akik szabadságon, fizetési nélküli szabadságon, betegszabadságon, állásidőn, illetve gyes-en, gyed-en vannak.

Kásler Miklós hozzátette: a juttatásra mindenki csak egyszer jogosult, tehát akinek több jogviszonya van, illetve, főállása mellett további jogviszonnyal rendelkezik, a kifizetés egyszer történik meg. Kiemelte azt is, hogy az egyszeri bérkiegészítés azon dolgozót, illetve hozzátartozóját is megilleti, aki a járvány során hunyt el.

A miniszter kiemelte, Magyarország a többi országhoz képest lényegesen alacsonyabb megbetegedési és halálozási számmal sikeresen vizsgázott a járványkezelésben.

Kásler Miklós felidézte, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) január 24-én hívta fel az országok figyelmét egy esetleges világjárványra, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és háttérintézményei pedig azonnal megkezdték a járványhelyzetben alkalmazandó eljárásrendek kidolgozását.

Hozzátette, a többi európai országot megelőzve alakult meg január végén a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs, és az időben meghozott, a különböző területek összehangolt intézkedései hatékonynak bizonyultak a védekezésben, a járvány nem lépett át a tömeges megbetegedések fázisába.

Kásler Miklós szerint a magyarországi járvány sok tapasztalattal is szolgált, ilyen volt például a digitális oktatásra történő átállás, de „megmozdult az egész tudományos világ is” az egészségügyi, műszaki területeken.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nézegessen Magyar Péter mellett tüntetőket!

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

mandiner.hu

Meghan Markle felkereste Katalin hercegnét, a súlyos betegség megváltoztathatja a családi viszonyokat

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Nem tanácsolják az amerikaiaknak a franciaországi utazást

POLITIK

Orbán Viktor: Brüsszel nem tiszteli a szuverenitást

POLITIK

Soros dollármédiája próbálja támogatni Magyar Pétert

POLITIK

Franciaországban rendőrök őrzik a templomokat