HARCÉL

Karácsony: zsákmányt ne akarjon senki! Majd adott helyetteseinek 200 milliót

Karácsony az Inforádióban főpolgármesteri terveiről szólva bejelentette, zsákmányt ne akarjon senki! Aztán „ennek jegyében” kedden 3-ról 5-re emelte helyetteseinek számát, és megemelte a fizetésüket, ami így 200 millió forinttal kerül majd többe az adófizetőknek. Megkezdődött a baráti zsebek kitömése.
  • Szerző: RIPOST

Karácsony Gergely pusztán azzal a lépéssel, hogy – Tarlós Istvánnal szemben – háromról ötre emelte a helyettesei számát, ráadásul megnövelte azok fizetését és illetményeiket maximalizálta, a teljes önkormányzati ciklusra máris 200 millió forint többlettel terhelte meg a fővárosi költségvetést.

Váratlan húzását azzal magyarázta, hogy helyettesei a város érdekét szolgálják, fizetésük pedig nem tétel a fővárosi költségvetésnek. A főpolgármester-helyettessé előlépett momentumos Kerpel-Froniusról Karácsony azt mondta, ő lesz Budapest lelkiismerete. És lássuk be: ezért az izzasztó munkáért igazán nem tétel a havi mintegy 1,3 millió forint. Mellesleg: Karácsony 5 helyettese közül háromnak semmilyen városvezetési tapasztalata nincs.

Karácsony a saját illetményét 1.296 300 forintban állapította meg, amihez 194.445 forint költségtérítés is járul. Helyettesei estében a lehető legmagasabb összegre tett javaslatot. Ez fejenként 1.166.700 forint illetmény, amihez 175.005 forint költségtérítés is jár. A korábbi közgyűléshez képest plusz két fő helyettes juttatásainak fedezetéül 4.253.000 forinttal csökkentenék a költségvetés általános tartalékát. Az előterjesztés szerint nemcsak a főpolgármesternek, hanem összes helyettesének biztosítsanak hivatali gépjárművet, magáncélra is, továbbá telefon- és internetszolgáltatást, amelyek fedezete szintén a fővárosi költségvetés.

Mint ismert, Tarlós István előző főpolgármesternek mindössze három helyettese volt, Karácsony új segítői ráadásul több mint kétszázezer forinttal keresnek többet havonta.

Az új kiadásokkal kapcsolatban az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány felhívta a figyelmet, hogy míg az illetmények tekintetében a főpolgármester esetében nem, addig a helyetteseknél lehetőség van a differenciálásra, azaz eldönthető, hogy a főpolgármester-helyettes a főpolgármester illetményének 70-90 százalékra jogosult-e. Tarlós István helyetteseinek 70-75, illetve 80 százalékos illetményt szavazott meg a közgyűlés, míg Karácsony Gergelynél kivétel nélkül mind az öten a legmagasabb, 90 százalékos összeget kaphatják.

Ezek alapján a fizetések a most felállt testület vezetőinél összesen évente közel elérik a 100 millió forintot, szemben a Tarlós-éra 58 milliós tételével. Nem számítva az egyéb juttatásokat (gépjárműhasználat,
telefon, stb.)