Létrehozva: 2021.09.15.

Karácsony sunyít, a Corvinusra kenné jogszerűtlen kinevezési botrányát

A polgármester szerint semmilyen előnyhöz nem jutott azzal, hogy szabálytalanul foglalkoztatta az egyetem.

Karácsony Gergely nem vitatja, hogy nyelvvizsga hiányában szabálytalanul dolgozott a Corvinuson, de továbbra is az egyetemre hárítja a felelősséget. A Mediaworks Hírcentruma kedden szentendrei fórumán kérdezte a politikust. Szerinte semmilyen előnyt nem élvezett a szabálytalan foglalkoztatással, mert csak nettó százezer forintot keresett. Állítása szerint egyetemi oktatóként ugyanazt a fizetést kapta volna, mint amit tanársegédként. Ám Karácsony arról hallgatott, hogy csak 2004 és 2008 között volt tanársegéd, utána négy évig már adjunktusként tanított, minden bizonnyal magasabb bérért.

2021.06.05. Budapest
Tüntetés a Diákvárosért, a Fidesz ellen! címmel meghirdetett, a Fudan egyetem építése ellen szervezett demonstráció
Fotó: Máté Krisztián (MK)
Ripost
képen: Karácsony Gergely főpolgármesterKarácsony

Az adjunktusi kritériumoknak Karácsony még annyira sem felelt meg, mint a tanársegédi feltételeknek, ugyanis többek között nem tudott idegen nyelven előadni. A főpolgármester most úgy magyarázkodik, hogy más jogviszonyban szabályosan taníthatott volna a Corvinuson, de „az egyetem elszúrta”.

Arra a kérdésre, hogy azért kivételeztek vele, mert Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök tanácsadója volt, csak annyit mondott:

Hagyjuk már ezt a hülyeséget!

Egy nappal korábban Karácsony szintén a Corvinus Egyetemre mutogatott a kialakult botrányban. Akkor a főpolgármester úgy fogalmazott: „ő csupán végezte a munkáját”.

Mint ismeretes a Magyar Nemzet számolt be arról a hétvégén, hogy lezárult az Oktatási Hivatal vizsgálata, ami megállapította, hogy Karácsony Gergelyt jogszerűtlenül alkalmazta tanársegédként és adjunktusként a Budapesti Corvinus Egyetem, ugyanis hiányzott az ehhez szükséges nyelvvizsga és a doktorjelölti jogviszony.

A hazugságspirálban vergődő baloldali főpolgármester érdemen eddig még nem reagált a hírre, most azonban aktuális utcafórumán minden felelősséget egykori munkáltatóira hárított.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar hokicsoda Fehérváron, még a vesztes norvégok is csak tátották a szájukat

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

mindmegette.hu

5 tisztítószer, amire valójában semmi szükség, mégis megveszed

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Döbbenet: Netes koldusnak állt az RTL Klub sztárja

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK

Komoly az esélye a benzinárstop bevezetésének

POLITIK

Mexikói filmsztár a CPAC Hungary egyik vendége

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

Újabb fegyvergyárakat építenek az oroszok

POLITIK

Ukrán drónok felgyújtottak egy orosz üzemanyag bázist

POLITIK

Tisztességtelen és jogszerűtlen amit Magyar Péter elkövetett

POLITIK

Karácsonyékhoz kerülhettek a hídpénz-botrány lenyúlt milliói