Létrehozva: 2019.10.03.

Karácsony még szimpatizánsai előtt sem hiteles

Egy kifutása lehet a Karácsony Gergely ellenzéki főpolgármester-jelölt beszédét rögzítő hangfelvétel kiszivárogtatásának: az, hogy még saját szimpatizánsi táborában is megkérdőjeleződik Karácsony Gergely személyes hitelessége, alkalmassága és hosszú távon az ellenzéki összefogás jövője is.

Tóth Erik, a Nézőpont Intézet elemzője az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában úgy vélte, „belső leszámolás” állhat a hangfelvétel kiszivárogtatásának hátterében.

Arra, hogy kinek állhat érdekében Karácsony Gergely „gyengítése”, megjegyezte: ez minden olyan ellenzéki pártnak érdekében állhat, amelyik „nem a Párbeszéd-MSZP-szövetség győzelmének szurkol”. Kiemelte a Demokratikus Koalíciót és a Momentum Mozgalmat, amelyek a főpolgármester-jelölti előválasztás első köre után saját jelölteket „indítottak rá” Karácsony Gergelyre. Ez akkor is azt mutatta, hogy ezek a pártok nem akarnak beállni Karácsony Gergely mögé.

Az biztos, hogy a hangfelvétel kiszivárogtatása a DK társadalmi támogatottságát, politikai ambícióit „nem érintette negatívan” – mondta Tóth Erik.

Az elemző szerint a hangfelvétel, illetve az ellenzéki oldal botrányai azt mutatják, működésképtelen az ellenzék „összefogás-kísérlete”, részben azért, mert olyan politikai pártok és szereplők próbálnak összefogni egymással, akik „tulajdonképpen utálják egymást”. Minden érintett politikai szereplő tisztában van ezzel, és az aktuális szövetségek fel fognak bomlani – jelentette ki.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

mandiner.hu

Templom előtt felállított kereszttel és művérrel provokált Budapesten egy vegán csoport húsvét alkalmából

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

vg.hu

Elüldözi Németországból az idegengyűlölet a szakképzett külföldi munkásokat

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

ripost.hu

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Varga Judit részletesen beszélt a rendőri jelentés történetéről

POLITIK

Már több mint 380 ezren látták a Varga Judit-interjút

POLITIK

Az oroszok újra Herszont támadják

POLITIK

A brit légierő hat vadászgépe Romániába érkezett