BOZÓT

Karácsony hallgat a sok száz milliós pénzlenyúlásról

Mintha nem is történt volna semmi, Karácsony Gergely úgy hallgat a több száz milliós szocialista pénzlenyúlásról. Pedig politikai szövetségeseiről, köztük Kispest MSZP-s polgármesteréről derült ki egy kokain-partin, hogy évente több száz milliót tüntetnek el.
címkék:
  • Szerző: Ripost

Mint ismeretes egy kokainpartin ismerte el az MSZP kispesti önkormányzati képviselője, hogy a kerületben módszeresen megcsapolják a közpénzeket. Az esetről hang és filmfelvétel is készült, amit tegnap elsőként a Hír TV hozott nyilvánosságra.

Az ellenzéki főpolgármester-jelölt, a folyamatosan csetlő-botló Karácsony Gergely a kirobbant botrány kapcsán úgy tesz, mint egy rajtakapott kisgyerek: Nem ér a nevem!

Karácsony mély hallgatásba burkolózik, úgy tesz mintha semmi nem történt volna. Pedig az Origo konkrétan meg is kérdezte tőle, többek között hogy:

A kispesti hangfelvételben elhangzó „visszaosztós” korrupt berendezkedésre gondolt akkor, amikor az Önről kiszivárgott hangfelvételben arról beszélt Zugló kapcsán, hogy a „szocik két perc alatt szétlopnak mindent”?

Karácsony mindeközben, akár egy strucc a szokásos trükkjével, a József Attila lakótelep parkolási helyzetéről értekezik a Facebookon.

 

címkék: