Létrehozva: 2020.10.09.

Nincs pénze a fővárosnak? Darabonként 100 ezerért maszkos buszokat avat Karácsony Gergely

Áltevékenység, kamuduma. Ebben tényleg jó az új fővárosi vezetés. Most például legkevesebb 100 ezer forintért maszkmatricákat tesznek a buszok elejére. Az összköltség akár 150 millió forintba is belekerülhet. Pedig állítólag nincs pénze a fővárosnak.

Péntek reggel maszkos BKV-buszt avatott Karácsony Gergely főpolgármester és Dorosz Dávid főpolgármester-helyettes a kelenföldi autóbuszgarázs udvarán – derült ki a párbeszédes városvezető legfrissebb Facebook-történetéből.

Maszkos buszt avatott Karácsony Gergely és helyettese. Az árnyékokból ítélve legalább két fotós is dokumentálta az ünnepi pillanatot. (Forrás: Karácsony Gergely – Facebook)

A jópofának szánt infantilis felfestés különösen érdekes annak tükrében, hogy Karácsony Gergely naponta többször is elmondja, hogy a főváros költségvetése romokban, fejlesztésekre pedig gyakorlatilag semmi pénz nem jut. „Szó szerint, minden drámai túlzás nélkül az életünkért küzdünk” – fogalmazott a főpolgármester a Fővárosi Érdekegyeztető Tanács ülésén október elején. Nos, úgy látszik, az igazán fontos dolgokra el tudnak különíteni forrásokat...

A RIPOST megkérdezett egy autók átmatricázásával foglalkozó céget, mely szerint egy maszkos busz átlag belekerülhet 100-150 ezer forintba. A BKK hivatalos adatai szerint jelenleg 888 darab autóbusszal (a trolikat nem számolva) rendelkezik a közlekedési vállalat, tehát ha mindet „Covid-biztossá” szeretnék tenni, akkor az körülbelül 88-150 millió forintjába kerülne.

Nem ez az első eset egyébként, hogy sebészeti maszkot kapott egy BKV-jármű. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hivatalos Facebook-oldalán egy hónapja közölték az örömhírt, hogy több villamos elejére is felfestik az orvosi segédeszközt. A főváros irányítása alatt álló cég ekkor azzal indokolta a döntést, hogy ezzel szeretnék felhívni az utazóközönség figyelmét a maszkviselés fontosságára.

„Meg kell egy kicsit nevelnünk még a villamosainkat, mert egyelőre csak az egyik visel maszkot, de hamarosan követi még néhány” – írták humorosan BKK közösségi oldalán.

Meg kell egy kicsit nevelnünk még a villamosainkat 😃, mert egyelőre csak az egyik visel maszkot 😷 de hamarosan követi még néhány 🚋 Ti már találkoztatok vele? 🙋‍♂️ Közzétette: BKK – Budapesti Közlekedési Központ2020. augusztus 29., szombat

Mindezek tükrében nagyon várjuk már a maszkos libegőt, siklót, fogaskerekűt, metrókat, trolikat, BKV-hajókat és így tovább...

Ez is érdekelhet

origo.hu

Visszatér a képernyőkre a százmilliók által kedvelt sorozat

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

borsonline.hu

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget

vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Hídpénzbotrány: vesztegetés miatt tett feljelentést Budai Gyula

POLITIK

Orbán Viktor nem kertel: Elegünk van! Brüsszelben változás kell

POLITIK

Orbán Viktor: Június 9-én kell elmondanunk, hogy nem kérünk a háborúból!

POLITIK

Meloni Tunéziában küzd az illegális migráció ellen

POLITIK

Brüsszelben félnek a nemzetállamoktól

POLITIK

Ismét fegyverszállítást sürgetett Ukrajnába a NATO főtitkár

POLITIK

- Ne lőjenek! - mondta Orbán Viktor az újságíróknak