Létrehozva: 2020.07.01.

Jövőre 16 százalékkal több forrás jut a településeknek a központi költségvetésből

A Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára az együttműködés jeleként értékelte az elmúlt időszak kormányzati intézkedéseit és a jövő évi költségvetés tervezetét a közigazgatás napja alkalmából tartott ünnepségen.

Orbán Balázs államtitkár elmondta, az önkormányzatok fokozott támogatását mutatja, hogy jövőre a tervek szerint 16 százalékkal több forrás, összesen 857 milliárd forint jut a településeknek a központi költségvetésből.

A koronavírus-járvánnyal kapcsolatban kijelentette: az élet védelme mellett a kormány kulcsfontosságúnak tartja a munkahelyek, így a magyar gazdaság védelmét is. Ezért hirdetették meg az Európában is páratlan, a GDP 18-20 százalékát elérő kormányzati munkahelyvédelmi programot.

Jelezte: ennek keretében már most több mint egymillió ember munkahelyének fenntartását tudták segíteni, és ennek jegyében fogják elfogadni a jövő évi költségvetést is. Ez magában foglalja a 13. havi nyugdíj visszaépítésének elindítását, a családtámogatások megerősítését, bértámogatási programot és az adó- és bürokráciacsökkentés programját, továbbá egy olyan beruházásélénkítő programot, amit több tízezer magyar vállalkozás vehet igénybe – ismertette.

A továbbiakban arra figyelmeztetett: Magyarország csak összefogással tudja sikerrel kezelni a járvány hatásait, ebben az időszakban elfogadhatatlan magatartás az, ha valaki összefogás helyett pártpolitikát csinál. Ezért a kormány – folytatta – az összefogás pártján van, és azt kéri, hogy ezt az időszakot senki ne használja politikai haszonszerzésre, mert „nem ezt várják el tőlünk a magyar emberek és a budapestiek”.

A kormány partnerként tekint az önkormányzatokra, mert „nem tudunk sikeresen védekezni a járvány ellen”, ha az összefogásban nem vesznek részt az önkormányzatok – hangoztatta az államtitkár.

Megjegyezte: a közigazgatási dolgozók áldozatos munkájának is köszönhető, hogy egy világjárvány nem tudta megrengetni Magyarországot.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Kitálalt az uralkodó bizalmasa: ilyen volt valójában II. Erzsébet királynő

hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

metropol.hu

Dárdai fiának súlyos döntést kell meghoznia: mi lesz a magyar válogatott új sztárjával?

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

Magyar Péter mögött ott áll Bajnai Gordon és a DATADAT!

POLITIK

Hídpénzbotrány: vesztegetés miatt tett feljelentést Budai Gyula

POLITIK

Orbán Viktor nem kertel: Elegünk van! Brüsszelben változás kell

POLITIK

Még az idén növekedési pályára áll a magyar gazdaság

POLITIK

Mit lehet teljesíteni az ukránoknak tett ígéretekből?

POLITIK

Hídpénzbotrány: lassan kirajzolódik a pénz útja

POLITIK

Az ukrán elnök nem érti, hogy miért szeretik jobban Izraelt