Létrehozva: 2020.03.18.

Jobban teljesítenek a magyar diákok

A PISA-méréshez hasonlóan javultak a magyar tanulók eredményei az országos kompetenciamérés adatai alapján is – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

A szaktárca közleményében kifejtette: matematikából a 8. évfolyamon átlagosan 1624 pontot értek el a tanulók, ami a mérések kezdete óta a legjobb eredmény, a 10. évfolyamon a diákok átlag képességpontja a 2010-ben mért 1613-ról 1670-re nőtt, ami ugyancsak az elmúlt évek legjobb eredménye. A szövegértésben a 8. évfolyamon elért átlagosan 1608 pont az eddigi legmagasabb érték, a 10. évfolyam azonban még ennél is eredményesebben szerepelt, a 2008-ban mért 1609 ponthoz képest 2019-re az átlageredmény 1661-re emelkedett.

Képünk illusztráció (Fotó: 123RF)

A bázisként használt 6. évfolyamos eredményben nincs érdemi változás, az elmúlt években csak kisebb ingadozások figyelhetők meg.

A minisztérium tájékoztatása alapján az Oktatási Hivatal honlapján már elérhetők az országos kompetenciamérés eredményei. Ebből kiderül az is, hogy a 6., 8. és 10. évfolyamos tanulók hogyan tudják alkalmazni szövegértési képességeiket és matematikaieszköz-tudásukat tanulmányaikban és a hétköznapokban.

A 2001 óta minden évben megszervezett mérés alapján az érdeklődők képet kaphatnak az egyes iskolák jellemzőiről, megismerhetik az adott osztályok teljesítményadatait, megtudhatják, hogy az esetleges hátrányokat az iskola mennyire képes kompenzálni. Az eredmények az ország többi iskolájával is összevethetők.

Kiemelték: a tárca abban bízik, hogy a javulás trendszerű marad, és tükrözi „az oktatási rendszer fejlesztésére fordított kormányzati erőfeszítéseket, a pedagógusok színvonalas munkáját és a tanulók szorgalmát”.

Az információkat a szülő a tanulói mérési azonosító felhasználásával ismerheti meg – olvasható a közleményben.

Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár tavaly decemberben beszélt arról, hogy az akkor bemutatott, a 2018 tavaszán végzett PISA-felmérés eredményei alapján minden területen – szövegértésben, matematikában és a természettudományokban is – javult a 15 éves magyar tanulók teljesítménye.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter - videó

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Franciaországban rendőrök őrzik a templomokat

POLITIK

Összeáll a dollárbaloldal

POLITIK

Varga Judit részletesen beszélt a rendőri jelentés történetéről

POLITIK

Már több mint 380 ezren látták a Varga Judit-interjút