Létrehozva: 2020.01.07.

Jelentős béremelések az egészségügyben

Januártól 14 százalékkal emelkednek az egészségügyi szakdolgozói alapbérek és még idén novemberben várható egy újabb 20 százalékos béremelés – mondta el az egészségügyért felelős államtitkár kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

Horváth Ildikó kiemelte, ez az emelés a 2016-ban kezdődött többlépcsős béremelési program folytatása, ami mutatja a kormány elkötelezettségét az egészségügyben dolgozók megbecsüléséért és ágazatban tartásáért.

Az államtitkár felidézte az ütemezett szakdolgozói béremelési program korábbi állomásait: 2017-ben 12 százalékkal, 2018-ban és 2019-ben további 8-8 százalékkal lett magasabb az alapbér ebben a szektorban. Az idei januári 14 százalékos béremelés után még egy 20 százalékos béremelésre számíthatnak a szakdolgozók ebben az évben novemberben, 2022 januárjától pedig újabb, 30 százalékos alapbéremelés lesz – ismertette a részleteket.

Közölte: ez összességében 72 százalékos emelést jelent, és az alapbéremelés minden esetben magával hozza az úgynevezett mozgóbérelemek – ügyeleti és túlmunkáért kapott díjak – emelkedését is. 2022-re egy ápoló átlagosan két és félszeresét fogja keresni a béremelés előtti bérének.

Az államtitkár példaként elmondta, hogy egy pályakezdő, középfokú OKJ-s vizsgával rendelkező szakdolgozó 2018-as alapbére 191 865 forintról ezzel az emeléssel 234 152 ezerre nő. Egy nyugdíj előtt álló szakdolgozó 2018-as 261 333 forintos alapbére januártól 318 931 forint lesz.

A januártól esedékes béremelés 81 ezer szakdolgozót és négyezer védőnőt érint. Az idei két béremelés fedezete 82 milliárd forint.

Horváth Ildikó kitért arra, hogy a béremelés az ágazatban dolgozók megbecsülésének az egyik legfontosabb eleme, de a kormány ezen kívül a lakhatási körülményeken is javítani kíván.

Ennek részeként az ország tizenhét helyszínén uniós forrásból 9 milliárd forintot fordítanak nővérszállók építésére, valamint a fővárosi kórházak vonzáskörzetében 42 milliárd forintból épülnek vagy újulnak meg nővérszállók úgy, hogy azokban három típusú – 38, 45, 55 négyzetméteres – garzonlakásokat alakítanak ki. Az államtitkár szerint ezek a lakások alternatívát jelenthetnek a budapesti albérleteknek. A fejlesztések nyolc kórházhoz kapcsolódóan valósulnak meg, a beruházásokat 2022 végére szeretnék befejezni – mondta.

A sajtótájékoztatónak helyet adó Országos Onkológiai Intézet főigazgatója elmondta, intézményükben 436 munkavállalót érint a januári szakdolgozói alapbéremelés. Úgy vélte, ezekkel a béremelésekkel tovább erősödik a szakdolgozók ágazatban tartása.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

magyarnemzet.hu

Rossi: Ritkán veszítem el a türelmem, de most kijöttem a sodromból

metropol.hu

Harry herceg nem találkozhat Katalinnal, nagybeteg sógornőjével

mandiner.hu

Műsorváltozás a Hír Tv-ben: adásba kerül a Frizbi Tv Varga Judittal készült interjúja

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Varga Judit részletesen beszélt a rendőri jelentés történetéről

POLITIK

Már több mint 380 ezren látták a Varga Judit-interjút

POLITIK

Az oroszok újra Herszont támadják

POLITIK

A brit légierő hat vadászgépe Romániába érkezett