Létrehozva: 2017.09.13.

Jelentkezzen, aki lefotózta a szökött rabot futás közben!

Persze csak akkor, ha ez a kép valódi. Állítólag egy járókelõ kapta le a börtönõrök elõl szaladó Zvezdovics Krisztiánt.

A rab a győri bíróság udvaráról szökött meg kedden. A fénykép lázban tartja az internetet, miközben a 33 éves férfit továbbra sem sikerült elfogni.

Zvezdovics Krisztiánt kedden egy másik ügyben hallgatták ki tanúként. A tárgyalás után a bíróság udvarán várakozott vezetőszáron és bilincsben az őt kísérő börtönőrrel a rabszállító autóra. Az egyik pillanatban a bilincsből mindkét kezét kihúzta, majd átbújt az éppen lezáródó sorompó alatt, és kiszaladt az épület udvaráról.

Kirúgták a börtönőrt

Úgy tudjuk, hogy az őr éppen cigarettázott, a figyelmetlenségét használta ki az elítélt. A BvOP azonnal teljes körű vizsgálatba kezdett. Annyit közöltek az esetről, hogy elsődlegesen megállapították: felmerült az előállítást végző BV-őr felelőssége.

- A BvOP a fegyelmi eljárás lefolytatását magához vonta, a parancsnok pedig azonnali hatállyal felfüggesztette az előállításban részt vevő alkalmazottat és a megyei BV-intézet biztonsági osztályvezetőjét – mondta Orosz Zoltán, a BVOP szóvivője.

Drukkolnak a barátai 

Zvezdovics Krisztián több ismerőse is szurkol a kedden megszökött rabnak, hogy el tudjon bújni a rendőrök elől. A "Gipszes" becenéven emlegetett férfi barátai szerint Krisztián egyáltalán nem közveszélyes. "Hajrá, gipszes, egy állat vagy! Mindenhol úgy írnak róla, mint valami pszichopatáról, pedig nem az" - írta a 33 éves férfi egyik ismerőse, aki azt is elárulta, hogy egy korábbi fegyveres rablás miatt ítélték börtönre a barátját. "Sajnálom Krisztiánt, hogy ezt választotta. A gyárvárosi benzinkutat akarta kirabolni" - számolt be az előzményekről János. A %Ripost% megtudta, hogy Zvezdovics Krisztiánt jogerősen 12 év börtönre ítélték több más bűncselekmény miatt, a sopronkőhidai fegyházba zárták, most is ott lenne a helye. Aki tud róla, értesítse a 112-t!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elszabadult makákók miatt új rendőri egységet hoztak létre Thaiföldön

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Szabi, a pék 12 legjobb péksüteménye húsvétra: ezekkel a receptekkel garantált a siker

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Szoboszlai kiakadt, nem avatták be egy fontos döntésbe

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Nem tanácsolják az amerikaiaknak a franciaországi utazást

POLITIK

Orbán Viktor: Brüsszel nem tiszteli a szuverenitást

POLITIK

Soros dollármédiája próbálja támogatni Magyar Pétert

POLITIK

Franciaországban rendőrök őrzik a templomokat