Létrehozva: 2021.09.22.

Járványügyi szigorítások Bécsben

A koronavírus-járvány negyedik hullámának megfékezését célzó szigorításokat jelentett be Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedden.

A döntést a fővárosi kórházak intenzív osztályain ápolt Covid-betegek számának emelkedésével indokolta a polgármester. Hozzátette: – Már most ott tartunk, hogy műtéteket kell elhalasztani, ezért nem várhattunk tovább.

A cél egyrészt a járványgörbe ellaposítása, másrészt a lakosság átoltottságának növelése.

A rendelkezés értelmében október elsejétől az éjszakai szórakozóhelyeket és az ötszáz főnél nagyobb létszámú rendezvényeket – függetlenül attól, hogy beltéri vagy kültéri – a fővárosban már csak a beoltottak és a gyógyultak látogathatják. A kereskedelmi egységekben, hivatalokban, gyógyszertárakban, tömegközlekedésben mindenütt és mindenkinek kötelező lesz a nagyobb biztonságot nyújtó FFP2-es maszk viselése.

Az éttermek, edzőtermek, sport- és kulturális létesítmények – a védettségi igazoláson túlmenően – már csak negatív PCR-tesztet fogadhatnak majd el, tehát az antigén gyorstesztek októbertől nem jogosítanak belépésre.

Ludwig elmondta, hogy a jelenleg kórházban ápolt Covid-betegek átlagéletkora 48 év. A normál osztályon kezeltek nyolcvan százaléka, míg az intenzív kezelésre szorulók kilencven százaléka nincs beoltva. Követendő példaként Dániát említette, ahol a lakosság átoltottsága nyolcvan százalék fölött van, és ennek eredményeképp megszüntethették a járványügyi korlátozásokat.

A szigorú intézkedésekkel és a mindenki számára könnyen elérhető oltakozási lehetőségek megteremtésével Bécs városvezetése azokat kívánja megszólítani, akik nem elvi okokból utasítják el a védőoltást.

A rendelkezés egyelőre november elsejéig lesz érvényben.

Ausztriában eddig 5 669 958 ember kapta meg a koronavírus okozta Covid–19-betegség elleni vakcina első adagját, mindkettőt pedig 5 355 022-en. Az elmúlt 24 órában 1240 embernél igazolták újonnan a vírusfertőzést, a járvány kezdete óta 726 674 pozitív esetet regisztráltak. A kórházban ápoltak száma jelenleg 897, az intenzív kezelésre szorulók 214-en vannak. A Covid–19 szövődményeibe az elmúlt napon 22 ember halt bele, a járvány halálos áldozatainak száma így 10 918-ra emelkedett. A betegségből felgyógyultak száma 693 600.

Romániában a kéthetes mozgóátlag több mint duplájára, száz fölé ugrott kedden az egy nap alatt elhunyt koronavírusos betegek száma, és az utóbbi 24 órában újonnan diagnosztizált fertőzéseké is immár több mint kétszerese az utóbbi két hét átlagának.

A stratégiai kommunikációs törzs (GCS) kedden 129 halálesetről számolt be: ennél több áldozatot legutóbb négy hónapja, a harmadik hullám tetőzésének időszakában követelt a járvány Romániában. Az elhalálozások görbéje példátlanul meredeken emelkedik az országban: az utóbbi két hét adatai alapján kedden 60 haláleset számított volna átlagosnak, ami csaknem kétszerese a múlt keddi adatnak.

Hasonló ütemben, ugrásszerűen emelkednek a fertőzési számok is: a GCS keddi jelentésében szereplő 6789 új fertőzés 120 százalékkal haladja meg az utóbbi két hét átlagát. A leggyorsabban a fővárost övező Ilfov megyében terjed a járvány, ahol az utóbbi két hétben a lakosság 3,4 ezrelékénél mutatták ki a koronavírust. Szatmár megyében (3,3) és Temes megyében is (3,1) meghaladta már a három ezreléket a fertőzési ráta, de 2,9 ezrelékkel Bukarest is a „vörös zónába” sorolás küszöbére került. A három ezrelék feletti településeken már csak a védettségüket uniós digitális Covid-igazolvánnyal tanúsítók léphetnek be a vendéglátóhelyekre, mozikba, színházakba.

A romániai kórházakban kedden már több mint 8000 koronavírusos beteget kezeltek, 50 százalékkal többet, mint egy héttel korábban. Hasonló arányban emelkedett egy hét alatt a súlyos esetek száma: kedden már 990 koronavírusos beteg életért küzdöttek az orvosok a Covid-kórházak intenzív osztályain, amelyekben a telítettség meghaladta a 90 százalékot. A szaktárca hétfői összesítése szerint az országban 1087 intenzív terápiás hely állt a koronavírusos fertőzöttek rendelkezésére, ezek között 116 olyanok számára, akiket krónikus betegségekkel is kezelnek.

A hatóságok versenyt futnak a járvánnyal: kórházi részlegek átminősítésével és a szakszemélyzet áthelyezésével próbálják emelni a koronavírusos betegek számára elkülönített helyek számát az intenzív terápián. A múlt héten elfogadott mozgósítási terv értelmében 1500-ra emelnék a helyek számát, de Florin Citu miniszterelnök kedden már arról beszélt, hogy meg kell próbálni emelni a célkitűzést, mert ebben az ütemben hamarosan kétezer helyre lesz szükség.

Elkerülhetetlen, hogy ismét szigorú korlátozásokat vezessenek be a járványhelyzet romlása miatt Ukrajnában – jelentette ki Ihor Kuzin országos tisztifőorvos, az egészségügyi miniszter helyettese egy hétfői tévéműsorban. Eközben a járvány tavaly tavaszi kitörése óta a betegségben elhunytak száma meghaladta az 54 ezret az országban.

A tisztségviselő közölte, egyelőre nincs konkrét időpontja a korlátozások szigorításának. Szavai szerint az bizonyos, hogy hamarosan a legenyhébb, „zöld” kategóriából az ország már az eggyel szigorúbb, „sárga” kategóriába kerül, amelyben szigorúbb korlátozások vonatkoznak egyebek mellett a tömegrendezvények és az edzőtermek látogatására. Biztosított egyúttal afelől, hogy az üzleti szféra és a beoltottak számára könnyítések lesznek, például nem szabja majd meg a tárca, hányan tartózkodhatnak egyszerre egy légtérben ott, ahol az alkalmazottak és a látogatók védettek a koronavírussal szemben. Hozzáfűzte, hogy ez még kidolgozás alatt áll. Kuzin leszögezte, hogy nincs konkrét szám arra vonatkozóan, mennyi új megbetegedés után lehet zárlatot bevezetni Ukrajnában. Meggyőződését fejezte ki ugyanakkor, hogy a legsúlyosabb, „vörös” kategóriába november előtt nem kell átsorolni az országot. Később Viktor Ljasko egészségügyi miniszter egy másik televíziónak nyilatkozva közölte, hogy Ukrajna már jövő hétfőn „sárga” besorolásba kerülhet. A tárca erre tett javaslatot, a döntést a héten összeülő kormányzati válságstáb hozza meg – mondta. Ukrajnában hétfőre 773 esettel 2 298 307-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma. A növekmény csaknem a fele az előző napiénak és jóval kevesebb az elmúlt hét hétköznapjaiban mértnél, ennek az oka viszont általában az, hogy a hétvégeken kevesebben fordulnak orvoshoz és kevesebb tesztet végeznek. Az elhunytak száma 18-cal 54 001-re emelkedett. Eddig 2 213 177-en gyógyultak meg, miközben az aktív fertőzöttek száma csaknem háromszázzal 31 129-re nőtt. Kórházba 635 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús beteg került, míg ez a szám a megelőző napon 899 volt. Az egészségügyi tárca legfrissebb adatai szerint az oltási kampány februári kezdete óta 5 581 418-an kapták meg valamely védőoltás első, 4 208 085-en a második dózisát is a mintegy 42 millió lakosú Ukrajnában. Vasárnap 41 787 embert oltottak be az országban.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Óriási meglepetés: nem lesz ott a foci-Eb-n a korábbi győztes

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

metropol.hu

Harry herceg nem találkozhat Katalinnal, nagybeteg sógornőjével

hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Franciaországban rendőrök őrzik a templomokat

POLITIK

Összeáll a dollárbaloldal

POLITIK

Varga Judit részletesen beszélt a rendőri jelentés történetéről

POLITIK

Már több mint 380 ezren látták a Varga Judit-interjút