Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.03.21.

Ismét Magyarországot fenyegeti az Európai Unió egyik vezetője

Vera Jourová, az Európai Bizottság alelnöke ismét az uniós támogatások felfüggesztésével fenyegette meg Magyarországot és Lengyelországot. A Bloombergnek adott nyilatkozatában arról is beszélt, hogy reményei szerint az idei évben, még a jövő évi magyar parlamenti választás előtt eredménye lehet a jogállamisági eljárásnak.

A nemzetközi hírügynökség (reménykedve) megjegyezte, hogy a pénzügyi büntetések befolyásolhatják a jobboldali kormány újraválasztási esélyeit. Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár szerint Brüsszelnek inkább az elhibázott vakcinabeszerzésével kellene foglalkoznia.

„Az Európai Unió még az idén megkezdheti a jogállamisági elv megszegőinek megbüntetését egy új szankciós eszközzel, aminek következtében az érintettek több milliárd eurót veszíthetnek”nyilatkozta Vera Jourová, az Európai Bizottság alelnöke a Bloombergnek.

Ismét fenyegetőzik

A dolog érdekessége, hogy tavaly decemberben az európai uniós állam- és kormányfők a hétéves költségvetés vitáján megállapodtak arról, hogy a brüsszeli pénzek lehívását nem lehet homályos politikai és ideológiai (gender, bevándorlás, stb.) feltételekhez kötni. Mint ismert, az egyezség értelmében az Európai Unió költségvetése 1074 milliárd euró lesz a 2021-2027 közötti időszakban, és emellett egy 750 milliárd eurós gazdaságélénkítő alapról is döntöttek a tagállamok. Ehhez képest Jourová mostani interjújában egy olyan kiskapus megoldást vázolt, ami szerinte lehetővé tenné a mainstreammel szembemenő tagállamok, nevezetesen Magyarország és Lengyelország megbüntetését. „Az egyik lehetőség, hogy még a folyósítás előtt befagyasztjuk az 1,8 billió eurós keretet” – vázolta Jourová, aki leszögezte, hogy a bizottság elszánt a renitens ország szankcionálásban, ő maga pedig segítséget nyújt a koncepció kidolgozásában. „Előmozdítom a rendszert, amivel az elérhető és nem a már elköltött pénzeket lehet elvonni. Ez nagy különbség, hiszen így már ebben az évben előre tudunk lépni az ügyben” – jelentette ki, és úgy értelmezi a törvényt, hogy a január elsején hatályba lépő jogállamisági mechanizmus elméletileg lehetőséget adna arra, hogy a bizottság visszatartsa az uniós pénzeket a renitens országoktól. Abban reménykedik, hogy „Orbán Viktor kormánya 7,2 milliárd eurót is bukhat”. Magyarán Jourová több milliárd eurónyi uniós forrás megvonásával fenyegette meg Magyarországot. A Bloomberg Jourová gondolatai alapján megjegyezte, hogy a pénzügyi büntetések befolyásolhatják a jobboldali kormány újraválasztási esélyeit. „A bizottság azt szabhatja a kifizetések feltételéül, hogy az adott tagállam garantálja a pénzek ellenőrzött felhasználását, vagyis legyen „jól funkcionáló bírói rendszere, jól funkcionáló közbeszerzési rendszere és jól funkcionáló ügyészsége” – jelentette ki Jourová. Természetesen ezek értelmetlen mondatok, hiszen ki mondhatja meg mi alapján, főleg Brüsszelből, hogy mi az, ami jól funkcionál.

Egyszerűbb nem létező problémákkal foglalkozni Brüsszelben, mint az elhibázott vakcinabeszerzésekkel

Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár a Világgazdaság megkeresésére azt írta Jourová nyilatkozatára, hogy „Soros György hű szövetségesének úgy tűnik, hétről hétre bizonyítania kell a magyarok iránt táplált gyűlöletét, amivel megsérti Magyarországot és a magyar embereket is. A Bizottság képviselője pedig – aki már többször is bizonyította alkalmatlanságát – ahelyett, hogy mindenféle mondvacsinált indokokkal támadja Magyarországot, foglalkozhatna inkább Brüsszel elhibázott vakcinabeszerzésével.” Mint ismert, a bizottsági alelnököt brüsszeli körökben egyértelműen Soros Györgyhöz kötik, akivel az elmúlt ciklusban is rendszeresen egyeztetett.
Minden fronton támadja Magyarországot
Jourová a napokban a magyar, a lengyel és a szlovén sajtószabadság helyzete miatt emelt szót az Európai Parlament brüsszeli plenáris ülésén tartott vitában. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a biztos kijelentéseire reagálva azt mondta a legutóbbi Kormányinfón: miközben az Európai Bizottság elrontotta vakcinabeszerzést, aközben az „általunk persona non gratának tekintett Vera Jourová biztos” különböző országokkal szemben fellépést tervez. „A védekezést tehát nem segítik, megnehezítik, a vakcinabeszerzést elrontják és közben országokat vegzálnak” – fogalmazott, hozzátéve, hogy Vera Jourová teljesen alkalmatlan arra a bizottsági tisztségre, amit betölt, és nyilvánvalóan gyűlöletet érez Magyarország iránt. Emlékezetes, tavaly szeptemberben beteg demokráciának nevezte Magyarországot.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rengetegen hallgatták Orbánt Viktort - fotók

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK

Komoly az esélye a benzinárstop bevezetésének

POLITIK

Mexikói filmsztár a CPAC Hungary egyik vendége

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

A dollárbaloldal kulcsemberei ott állnak Magyar Péter mögött

POLITIK

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

POLITIK

Újabb súlyos orosz támadások Ukrajna ellen

POLITIK

Izrael rakétákat lőtt ki Iránra