Létrehozva: 2020.06.01.

Irán felkészül a legrosszabbra, 3000 új koronavírus megbetegedés

Úgy tűnik, túl korán enyhítettek az amúgy túl későn bevezetett korlátozásokon. Iránnak a járvány új hullámával kell szembenéznie.

A hétvégén alig kevesebb, mint háromezer új koronavírus megbetegedést jelentettek a perzsa állam hatóságai.

Áprilisban, miután úgy tűnt hogy csökkenni kezdett a halálos áldozatok száma talán túl hirtelen enyhítettek a korlátozásokon, de május végétől újra szaporodni kezdett a hivatalosan is megerősített megbetegedések száma. Vasárnap világszerte megdöbbentek amikor az iráni egészségügyi hatóságok 2979 új esetet jelentettek be.

Ezzel már 154 ezer 445-re nőtt a betegséggel megfertőződtek száma és összesen már 7878 -ra a halottaké.

Az iráni egészségügyi miniszter Saeed Namaki nem kertelt, azt mondta, ha az emberek továbbra is fegyelmezetlenek lesznek és nem tartanak be semmiféle előírást, kérést, akkor az ország lakosságának „a lehető legrosszabbra kell felkészülnie.”.

A korábban feloldott korlátozások országszerte lehetővé tették a munka felvételét, az éttermek kinyitását és a muszlim istentiszteletek megtartását. Irán ekkor feloldotta a városok közötti utazásokra vonatkozó tilalmat, illetve a bevásárlóközpontok és plázák is újra fogadhattak vásárlókat.

Az intézkedést annak ellenére hozták meg, hogy az ország egyes részeiben ekkor is növekedett a fertőzöttek száma.

Miközben enyhítettek a korlátozásokon, a délnyugati Huzesztán tartomány egyik megyéjét karantén alá helyeztek a vírus további terjedését megelőzendő. Az iráni hatóságok újranyitottak 132 mecsetet is a vírusmentesnek minősített térségekben. Két hónap kihagyást követően újra engedélyezték a közösségi imákat 180 olyan településen, ahol a hatóságok szerint mérsékelt a fertőzés veszélye.

Bár hivatalosan senki nem meri bírálni a kormányzatot a talán túl korán elrendelt enyhítésekért, de minden jel arra utal, hogy ezek jelentős mértékben hozzájárulhattak a járvány második fellobbanásához. A hirtelen növekedés a városok közötti közlekedés intenzívebbé válásának is betudható.

Ráadásul nagyon sokan nem tartják pontosnak a perzsa állam hivatalos statisztikáit. Bár a megbetegedettek és a halálos áldozatok száma így is magas, nem tartják azt sem kizártnak, hogy a valódi adatok enné ötször(!) is magasabban lehetnek. Vagyis akár 750-800 ezren is megfertőződhettek a koronavírustól. Az országban május másodika, egy közel két hónapos mélypont után hetek óta folyamatosan emelkedik az új esetek száma

A koronavírus a járvány korábbi csúcspontján tízpercenként ölt meg egy embert Iránban.

„A helyzetre való tekintettel arra szólítunk fel mindenkit, hogy fontolja meg utazását és a családi látogatásokat” – tweetelte most ismét az egészségügyi minisztérium szóvivője.

Az első iráni fertőzöttek egyike maga az egészségügyi miniszterhelyettes volt. Feversi Irádzs Harircsi még február végén azt üzente: az ország megbirkózik a vírussal. Nos ez 90 nap múltán sem sikerült, külső szakértők szerint a hatóságok folyamatos hezitálása és a lakosság fegyelmezetlensége miatt.

Egy hétig volt csak elérhető a Play Store-on az AC19 nevű androidos alkalmazás, amelyet az iráni kormány készített a koronavírus (COVID-19) járvány nyomon követéséhez. Többen is kritikusan vélekedtek az appról ─ azzal vádolva az iráni vezetést, hogy valójában az állampolgárok megfigyelése a cél ─ az eltávolításnak mégsem ez lehetett az oka, hanem feltételezhetően az a félreérthető megfogalmazás, hogy az alkalmazás segít a betegség felismerésében ─ holott valójában a tünetek súlyosságának megítélésében nyújtott csak segítséget.

 

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Más feleségével találkozgat a Házasság első látásra egyik szereplője - kép

origo.hu

Nagy a baj: Oroszország és Izrael a háborúról tárgyal

life.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Az Oroszlán hullámvasúton utazik, a Szűznek önvizsgálatra van szüksége

hirtv.hu

Kiderült, honnan kaphat támogatást Magyar Péter

life.hu

Pázsit helyett, kavics nélkül: talajtakaró növények a kertben

hirtv.hu

Az orosz fegyveres erők francia zsoldosok állását találták el Szlavjanszkban

origo.hu

Megdöbbentő változás: így néz ki hatalmas fogyása után Király Viktor

lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

ripost.hu

Házasság első látásra: ez történt a házzal, amiben Csabit fogva tartotta volt kedvese

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

ripost.hu

Megvan Dárdai utódja a Herthánál, teljes a káosz Berlinben

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Orbán Viktor: Június 9-én kell elmondanunk, hogy nem kérünk a háborúból!

POLITIK

Brüsszelben tárgyal Orbán Viktor. A tét: háború vagy béke

POLITIK

Mutatjuk, hol jár a legnagyobb otthonfelújítási támogatás

POLITIK

A csokoládékirály elindul Zelenszkij ellen az ukrán elnökválasztáson

POLITIK

Magyar Péter tüntetését a gurulódollár-botrány egyik cége szervezte

POLITIK

A Fidesz a valaha volt legerősebb EU-kampányra készül

POLITIK

A britek szerint az oroszok külföldi zsoldosokat toboroznak

POLITIK

A Lánchíd-botrány az elmúlt évek legnagyobb korrupciós ügye