Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.03.18.

Mellékhatásokkal harcol az SMA betegségben szenvedő Zsombi

Még mindig kórházban van a génterápián átesett Zsombi. Megszólalt az édesanyja, Szabina.

Láza volt és több alkalommal hányt a Zolgensma terápiát követően az SMA betegségben szenvedő Zsombi. A Bethesda Gyermekkórházban március 12-én, tizenegyedik alkalommal valósult meg a génterápia, a Metropol pedig megtudta, hogy a mellékhatásokból adódóan Zsombi még mindig kórházban van.

Mellékhatásokkal harcol az SMA betegségben szenvedő Zsombi (Fotó: Facebook)

Mint arról korábban beszámoltak, a másfél éves Zsombornak több, mint hat hónapon át tartó gyűjtés után állt rendelkezésre az a 730 millió forint, ami lehetővé tette, hogy megkapja a világ legdrágább kezelését: a Zolgensma terápiát.

„Most pedig azért küzdünk, hogy visszajöjjön az étvágya” – avatta be a lapot Zsombor édesanyja, Szabina. „Számítottunk ezekre a mellékhatásokra, de persze már sokkal nyugodtabbak lennénk, ha kiengednének minket az albérletbe, amit a kórháztól egy utcára vettünk ki. Bízunk benne, hogy ez egy-két napon belül megtörténik, és onnan számítva még egy hónapig szigorú karanténban leszünk Zsombival, most ugyanis egy ideig még nagyon gyenge lesz az immunrendszere. Mindentől óvni kell, főleg ebben a járványos helyzetben” – mesélte az anyuka, aki egyelőre kettesben lesz kisfiával, a szigorú karantén ugyanis azt jelenti, hogy még az apukával sem találkozhatnak.

Szabina nagyon bízik benne, hogy a kezelésnek köszönhetően kisfia gépek nélkül is boldogul majd. Mint fogalmazott: azt sem bánjuk, ha egy darabig még kerekesszékben lesz, persze hosszabb távon a legfőbb cél az, hogy megtegye az első lépéseket.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

hirtv.hu

Olyan történetet idézett fel Orbán Viktor, amitől ledöbbent a hallgatósága + videó

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

magyarnemzet.hu

Kovács István nullás osztályzata, a BL-beli teljesítményéért is kapott már büntetést

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

INSIDER

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

INSIDER

Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó

INSIDER

„Sajnos a legrosszabbra is fel kell készülnünk” – Kétségbeesetten keresik a 46 éves marcali családapát