Létrehozva: 2021.02.16.

Dunántúli rém: Undorító módszert talált ki a férfi, hogy 14 éves kislányát rendszeresen erőszakolhassa

A mostohaapa a mostohalányát többször megerőszakolta, és zsarolta a lányt.

A férfi első alkalommal akkor közösült a lánnyal, amikor még 14 éves sem volt, később pedig, amikor már elmúlt 14 éves, érzelmi zsarolást is bevetett, hogy megerőszakolhassa.

Fotó: 123rf

A Szombathelyi Törvényszék a 2020. október 21-én 8 évi fegyházbüntetésre ítélte, és végleges hatállyal eltiltotta minden olyan foglalkozás gyakorlásától, amelynek keretében 18. életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végezné, illetőleg 18. életévét be nem töltött személlyel egyéb hatalmi vagy befolyási viszonyban állna. Ez a büntetés az ügyészség szerint viszont enyhe – írja a Bors.

A másodfokú ügyészség szerint ugyanis a férfi folytatólagosan elkövetett szexuális kényszerítésben bűnös, mert a lányra többféle ráhatás is irányult: szerelmével és féltékenységével zaklatta, és azzal zsarolta, ha nem engedelmeskedik és elmondja a közöttük lévő szexuális kapcsolatot, azzal tönkre teszi édesanyja házasságát és a családját is.

A férfivel szemben kiszabható szabadságvesztés körülbelül 13 év 9 hónap.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

INSIDER

Csekkold le most, hogy be vagy-e jelentve!

INSIDER

Meddig tart még ki a rossz idő? Pokoli híreink vannak a következő napokra