Létrehozva: 2016.08.01.

Zika-pánik már Miamiban is!

A múlt héten négy Zika-vírusos beteget találtak Miamiban, akik már Floridában fertõzõdtek meg. Angliában azóta tömegesen mondják le ide tervezett nyaralásukat a turisták, de sok magyar is érintett lehet.

A brit egészségügyi hatóság több tízezer Floridába készülő turistát figyelmeztetett arra, hogy kerüljék a védekezés nélküli szexet, és hazatérésük után is legalább nyolc hétig használjanak óvszert akkor is, ha egyik fél sem mutatja a betegség tüneteit. Várandós nőknek egyáltalán nem ajánlják a floridai nyaralást, mert fertőzés esetén megnő az esélye, hogy kisfejűséggel születik meg a gyermekük.

A felhívást azután adták ki, hogy négy Zika-fertőzött beteget diagnosztizáltak Miamiban, akik már helyben, szexuális úton kapták meg a betegséget, és egyikük sem járt Dél-Amerikában, ahol a vírus régóta jelen van.

Angliai utazási irodák a várandós brit turistáknak ingyen lehetővé teszik, hogy biztonságosabb helyszínt válasszanak maguknak, vagy visszatérítik a lemondott utak árát.

Mindeközben Miamiban már javában tart a várandós anyáknak nyújtott ismeretterjesztő kampány, az utcákon pedig vegyszerrel permetezik azokat a helyeket, ahol a vírust terjesztő szúnyogok megtelepedhetnek.

 

Ezt tegye a magyar beteg

A vírus floridai jelenléte sok magyart is érinthet, akik üzleti útra vagy nyaralni érkeznek a térségbe. A fertőzés járhat lázzal, kötőhártya-gyulladással, influenzás tünetekkel. Aki az említett tüneteket tapasztalja, mielőbb forduljon orvoshoz. Magyarországon az Országos Járványügyi Központ laboratóriumában tudják kimutatni az esetleges vírusfertőzést.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

hirtv.hu

Megfenyegette egy baloldali aktivista a kormánypárti képviselőket a Parlamentben

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

travelo.hu

Ezeket a városokat a legjobb gyalog vagy bringával felfedezni

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

A Nobel-díjas Krausz Ferenc is kitöltötte a zöld-párbeszéd kérdőívet

INSIDER

Orbán Viktor: Mi a béke pártján állunk

INSIDER

Már bankkártya nélkül is lehet készpénzt felvenni: elég hozzá egy mobil is!

INSIDER

Orbán Viktor: Békepárti többség kell Európában