Létrehozva: 2021.06.19.

Autóbalesetet szenvedett az SMA-s Zente és családja, azonnali segítségre van szükségük

A karambolban szerencsére sem a kisfiú, sem a családja nem sérült meg. Az autójuk viszont tönkrement, így segítségre szorulnak.

Néhány perccel ezelőtt osztotta meg közösségi oldalán a kis Zente édesanyja, hogy sürgős segítségre szorulnak.

Nem a család hibájából, de sajnos autóbalesetet szenvedtek, ami során összetört az autójuk. Mivel nincs másik járművük, így veszélybe került az SMA-s kisfiú gyógyulásának folyamata.

Fotó: Bethesda Gyermekkórház

A kezelésekre ugyanis több segédeszközt és a kerekesszékét is vinniük kell, ami mellett még ott vannak a saját dolgaik is, így nagyon nem egyszerű számukra az utazás.

Zente anyukája Facebookon kért segítséget, hogy időben el tudjanak majd jutni a nemsokára esedékes budapesti kontrollra.

„Nem mi voltunk a hibásak és aki belénk jött rendkívül korrekt volt. Folyik a biztosítói eljárás, de ez a lényegen jelenleg nem változtat. Nincsen hadra fogható autónk, viszont jövő héten, azaz június 22-23-án Budapestre kell utazunk a Bethesda Gyermekkórházba kontrollra, illetve ha addig sem rendeződik a kifizetés, javíttatás, akkor július 4-11-ig Olaszországba, ahova az elengedhetetlen segédeszközök beszerzéséért utazunk.

Ezért keresünk Pécsen vagy környékén bérelhető tökéletes műszaki állapotban lévő nagyobb autót (egyterű vagy kisbusz), amibe beférnek a segédeszközök és a kerekesszék, plusz a személyes holmink” – írta bejegyzésében.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Óriási botrány: megalázta férje a világhírű színésznőt

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Orbán Viktor: Békepárti többség kell Európában

INSIDER

Elkezdték gyéríteni a szúnyogokat: itt már biztosan kevesebb a vérszívó!

INSIDER

Most érkezett: Beszorult világháborús gránátot találtak, azonnal rohantak a tűzszerészek

INSIDER

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén