Létrehozva: 2021.10.16.

Ennél cukibb ma nem lesz: zebracsikó született az állatkertben

Tovább folytatódik a „baby boom” a Budapesti Állatkertben: ezúttal a zebráknál volt gyermekáldás.

Újabb kisállattal gyarapodott a Fővárosi Állatkert: a Romy nevű zebrakanca ugyanis október 11-én, hétfőn egy életerős csikót hozott a világra.

A jövevény kisfiúnak, szakszerűbben mondva csődörcsikónak, méncsikónak bizonyult – írják a közleményben.

Az első napokat a közönség elől elzárt istálló nyugalmában töltötte, de szombaton néhány órára a kifutóra is kiengedjék – természetesen az anyaállattal együtt. Aki a hétvégén az állatkertbe látogat, már meglesheti. A kis jövevényről készült fotót ITT nézheted meg.

Az anyuka, a tizenhárom esztendős Romy a hollandiai Beekse Bergen Szafariparkban született 2008 augusztusában, s onnan 2010 szeptemberében került Budapestre.

Fotó: Fővárosi Állat- és Növénykert Facebok-oldala

Tapasztalt anyának mondható, hiszen első utódját még 2015-ben hozta világra, a mostani pedig már az ötödik csikója. A kicsi apja Zucchero, a tizenegy éves zebramén, mely 2010 júliusában született a franciaországi Peaugres Szafariparkban, és 2012 óta él Budapesten.

A zebracsikón már első látásra meg lehet figyelni, hogy a szőrzete sokkal „borzasabb”, mint a felnőtt állatoké. Más lófélékhez hasonlóan a zebrákra is jellemző, hogy az első vedlésig jellegzetes csikószőr borítja a testüket, amelyben a pehelyszőrök aránya sokkal magasabb a fedőszőrökhöz képest, mint a felnőtt állatoknál. Ez a fiatalok kezdetben még kissé tökéletlen hőszabályozása miatt hasznos.

A Budapesti Állatkertben egyébként már csaknem 140 esztendeje foglalkoznak zebrákkal. Az elsők még 1883-ban érkeztek, az első budapesti, és egyben az első magyarországi születésű zebracsikó pedig 1930-ban jött a világra. Azóta a „tigrislovak” rendszeresen szaporodnak a magyar főváros állatkertjében.

Az idők során több különböző zebrafajt és -alfajt láthatott az Állatkert közönsége. A mostani állatok az alföldi zebra egyik alfaját, a Böhm-, vagy más néven Grant-zebrákat (Equus burchelli boehmi) képviselik. Ez az alfaj Afrikán belül Dél-Szudánban, Etiópiában, Kenyában, Tanzániában, Ugandában, illetve Zambia legkeletibb részén őshonos.

A Fővárosi Állat- és Növénykertben az idei évben különösen sok kisállat, kölyök és fióka jött a világra. Gyermekáldás volt például az ázsiai elefántoknál, a Bennett-kenguruknál, a fekete hattyúknál, az ázsiai vadkutyáknál, a prérikutyáknál, az éji majmoknál, a lajhároknál, a tarvarjaknál, a nagy maráknál, a vízidisznóknál, a tapíroknál, a rózsás flamingóknál, a szürkenyakú koronásdarvaknál, a matakóknál és a vörös pandáknál is.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

astronet.hu

Húsvéti hosszú hétvégi horoszkóp 2024. március 29-április 1: Csodaszép ünnepek

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább

INSIDER

Szívszorító: Húsvéti nyuszik és tojások díszítik a 15 évesen elhunyt Dominik sírját

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán