Létrehozva: 2021.04.21.

Zacher Gábor megmondta a tutit: Lehet-e alkoholt inni az oltásra?

A toxikológus szerint a védettséget nem gátolja, de nem feltétlenül a legjobb ötlet alkoholt fogyasztani oltakozás után.

Többször felmerült már a kérdés, hogy lehet-e inni az oltás előtt vagy után, és bizony többek pánikba is estek azt követően, hogy az orosz tiszti főorvos a napokban ismét megerősítette egy korábbi kijelentését, miszerint az alkoholfogyasztás akadályozhatja a védettség kialakulását.

Anna Popova közlése szerint az immunizáció előtt két hétig, valamint az első injekció után 42 napig le kell mondaniuk az alkoholfogyasztásról, legalábbis a Szputnyik V vakcina esetében. Ez persze sokakat elbizonytalanított, és adódik a kérdés, hogy vajon a többi vakcinánál is figyelni kell-e erre.

Zacher Gábor szerint először is mindenképp különbséget kell tenni egy pohár sör és a teljes lerészegedés között.

„Oltás előtt és után 1-2 nappal azonban ha csak tehetjük, semmilyen alkoholt ne fogyasszunk”

– javasolta a jelenleg is Covid-osztályon dolgozó sürgősségi szakorvos, toxikológus.

Zacher szerint jobb, ha nem iszunk az oltás után (Fotó: MTI)

„Ha mégis így teszünk, nehezebben vészelhetjük át a vakcinát követő mellékhatásokat, hisz másnaposan egyébként is rosszabb a közérzetünk. A védettség miatt ugyanakkor ne aggódjuk. Az oltást követően mindenképp kialakul, függetlenül attól, hogy fogyasztottunk-e alkoholt” – jelentette ki Zacher, aki január 21-én kapta meg a második oltást, és bár azóta fogyasztott alkoholt, semmilyen problémát nem tapasztalt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezeket a gumikat messziről kerülje el, ha nyári szett vásárlását tervezi!

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

vg.hu

A Richter bevétele 10 százalékát fordítja kutatás-fejlesztésre, meg is van az eredménye

ripost.hu

Kiderült Szoboszlai titka: rászokott a különleges piára

mandiner.hu

Magyarország egyik legismertebb médiaszemélyisége is kiáll Varga Judit mellett

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

ripost.hu

Súlyos betegségéről beszélt a gyönyörű magyar műsorvezető: „Alig állok a lábamon és mindenem fáj”

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Terrorpánik Európában: Zárják a német határokat, stadionok elleni dróntámadásoktól tartanak

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

INSIDER

Pizsamában tűnt el egy néni a XIX. kerületből, szerettei rettenetesen aggódnak érte

INSIDER

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár

INSIDER

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten