Létrehozva: 2021.01.11.

Rejtélyes kór kínozza az ötéves Fannit: „Az én gyermekem, hinnem kell benne”

Az orvosok sem tudnak sokat a ritka betegségről. A világon mindössze 28 embert érint.

Fanni kálváriája négy hónapos korában kezdődött, amikor a védőnő észrevette, hogy nem képes tartani a fejét és hasra fordulni sem tud. Három éven keresztül jártak vizsgálatokra, mire a génhibát végül megtalálták. Ám a szülőket sokkolták a tények, Fannin kívül csupán 28 embert sújt ez a betegség a világon.

„Jelenleg önállóan áll és egy háromágú bottal képes instabilan ugyan, de menni. Már ez is óriási haladás, hiszen az orvosok kezdetben azt mondták, valószínűleg nem fog tudni járni, annyira gyengék az izmai. Fanni négyéves koráig nem beszélt, fél éve azonban rohamos léptekben fejlődik, hála a logopédusnak” – árulta el a Blikknek a kislány édesanyja.

Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay

„Hiszem, hogy Fanni egyszer az apjával a szalagavatóján táncolni fog, ő az én gyermekem, hinnem kell benne” – tette hozzá az édesanya, aki elárulta: a mindig jókedvű lányka még a néha végeláthatatlanul hosszúnak tűnő terápiákon is mosolyog, élvezi a fejlesztés minden percét.

A kislány számára a CsodaCsoport indított adománygyűjtést, hogy egy évig ne legyen gondjuk a terápiára. Ha segítenéd a családot, a következő számlaszámon tudod Te is támogatni: Szabó Beatrix OTP 11773425-05550627 IBAN: HU78 11773425-05550627-0000 0000 SWIFT: OTPVHUHB; közlemény: adomány.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

vg.hu

Dől a pénz a leggazdagabb magyarhoz, rengetegen akarnak vele üzletelni

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

travelo.hu

Tengerimádók figyelmébe: Íme, Európa 25 legjobb tengerparti strandja

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Most érkezett: Beszorult világháborús gránátot találtak, azonnal rohantak a tűzszerészek

INSIDER

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

INSIDER

„Harcolni fogok azért, hogy élhessen!” - sokan támogatják Dominikot, akin csak az 1,3 milliárdos terápia segíthet

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében