Létrehozva: 2021.04.20.

Minden megdőlhet a VV Fanni-ügyben: nagy dobásra készül B. László

Akár a vádat is megingathatja az a bizonyítási kísérlet, ami B. László védelmében készülődik.

Felpörögtek az események Novozánszki Fanni gyilkossági ügyében, és azt rebesgetik, a júniusi tárgyalás után már az utolsó, helyszíni tárgyalás következhet. Ahogy azt a Bors elsőként megtudta, a kihelyezett tárgyalást annál a dunai stégnél tervezik, ahol a nyomozók és az FBI emberei szerint is a legvalószínűbb, hogy a vádlott megszabadult a celeblány holttestétől.

Hétfőn folytatódik VV Fanni gyilkossági ügyének tárgyalása
Fotó: Bors

Mindeközben a Bors úgy tudja, hogy a védelem egy kulcsfontosságú bizonyítással akar élni, ami még a vádat is megdöntheti.

Dr. Bálint Roland ügyvéd a 2020. január 9-ei tárgyaláson indítványozta a kísérletet, aminek a megszervezéséről a bírónő még nem értesítette a védelmet, de az biztos, hogy szintén helyszíni tárgyalást igényel majd.

Hogy a védelem milyen kérelmet adott be, és mit imitálnak majd a kihelyezett tárgyaláson, arról a szerdai Bors napilapban és a BorsOnline-on olvashatod majd.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

mandiner.hu

Hajdú Péter: Borzasztó helyzetben van Varga Judit

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Romániának is drukkolnunk kell a magyar sikerért

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

mindmegette.hu

Így készíts vaníliás cukrot házilag - egyszerűbb, mint gondolnád!

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Terrorpánik Európában: Zárják a német határokat, stadionok elleni dróntámadásoktól tartanak

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

INSIDER

Pizsamában tűnt el egy néni a XIX. kerületből, szerettei rettenetesen aggódnak érte

INSIDER

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár

INSIDER

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten