Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.04.12.

Egy hajszálon múlt? Újabb részlet derült ki a meggyilkolt VV Fanni ügyében

Megdöbbentő részletek derültek ki a rejtélyes körülmények között meggyilkolt Novozánszki Fanni ügyében.

Novozánszki Fanni gyilkossági ügye a tőle származó DNS-ek körül felmerült kérdések tisztázásával folytatódott kedd délelőtt, a Fővárosi Törvényszéken.

A genetikus szakértők fenntartották és megerősítették szakvéleményüket, miszerint a vádlott bérelt kocsijában talált kötélen Fanni vére, a vádlott mosógépében pedig Fanni hajszála található.

Novozánszky Fanni (Fotó: Bors)

A szakértők mellett három tanút is beidézett a bíróság, köztük VV Fanni két barátnőjét, S. Fannit és B. Erikát, ám a vírushelyzetre való tekintettel dr. Farkas Gabriella bírónő engedélyezte a távolmaradásukat, lévén S. Fanni időközben kismama lett. Így a két barátnő meghallgatása tolódik, ahogy annak a tanúnak a meghallgatása is, aki korábban azt állította, hogy Novozánszki Fanni az eltűnésének másnapján fodrásznál járt.

S hogy az elmaradt tanúbizonyítások rövid időn belüli pótlása után milyen megdöbbentő fordulatra készül a bíróság, arról a Bors napilap keddi lapszámában és a BorsOnline-on olvashatsz.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ilyen még nem volt: aranyat lövell ki egy vulkán

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

metropol.hu

Széteshet Szoboszlai Dominik csapata, Klopp után egy másik kulcsember is leléphet

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

metropol.hu

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

vg.hu

Alba Aréna: megnyílt Magyarország legújabb sportarénája – fotók

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megrázó képsorok: gázolt a villamos a József körúton, métereket repült az áldozat

INSIDER

Mintha rakéta csapódott volna be – semmi sem maradt az autóból a budapesti baleset után

INSIDER

Hétvégén sem élvezhetjük ki a tavaszt - erre jobb, ha felkészülsz

INSIDER

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát