Létrehozva: 2020.10.30.

Vizsgálja a versenyhivatal Gődény szereplését

Vizsgálatot kezdett a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Nutriversum Kft. ellen, mivel az étrend-kiegészítőket forgalmazó vállalkozás hirdetései feltehetően jogsértőek. Dr. Gődény György gyógyszerész a vírustagadók vezéreként vált közismertté.

Aprópénzre váltotta dr. Gődény György, hogy vírustagadóként országos ismertségre tett szert. Az ő szereplésével készült hirdetések olyan állításokat tartalmaznak, amelyek nem felelnek meg az élelmiszerekre vonatkozó ágazati szabályoknak – indokolta a GVH a vizsgálatot. Az egészségügyi szakemberek ajánlása megtévesztő módon azt üzenheti, hogy egy termék megbízhatóbb, hatásosabb a többinél. Az uniós szabályozás sem engedi meg, hogy élelmiszerek ajánlásai orvosokra, egészségügyi szakemberekre vagy akár egészségügyi szervezetekre hivatkozzanak. Az ilyen reklámüzenetek attól függetlenül is jogsértőek, hogy igazat állítanak-e vagy sem.

Fotó: TV2

A Ripost már többször felhívta a figyelmet arra, hogy a magyarországi vírus- és oltástagadók tevékenysége veszélyes és ártalmas, különösen a jelenlegi súlyos járványhelyzetben. A csoport fő hangadója és szervezője Gődény György, aki ismertségét – a többi hangadóhoz hasonlóan – arra használja fel, hogy anyagi előnyökhöz jusson, miközben azt a látszatot kelti, hogy csupán tudományos meggyőződésének ad hangot. Október 30-ára például – mint a Ripost figyelmeztetett – akciót hirdettek a maszkellenesek: arra buzdítanak, hogy mindenki dobja el a maszkját. Az egészségét kockáztatja, aki hisz nekik!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ilyen még nem volt: aranyat lövell ki egy vulkán

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

hirtv.hu

Betiltotta és elképesztő vádakat fogalmazott meg a kerületi polgármester Orbánék konferenciájáról + videó

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

mindmegette.hu

Mit főzz hétvégén? Ötletek a vasárnapi családi ebédhez

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

„Kevesebb mint egy hónapunk maradt” – Megvakulhat az egyéves Zoé, ha nem műtik meg időben

INSIDER

Nagy bajt okozhat: ha ilyet vettél a SPAR-ban, meg ne edd!

INSIDER

Megrázó képsorok: gázolt a villamos a József körúton, métereket repült az áldozat

INSIDER

Mintha rakéta csapódott volna be – semmi sem maradt az autóból a budapesti baleset után