Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2018.07.28.

Világhírű magyar találmány: utat építenek a műanyag szemétből

A tengerek helyett betonba öntené a világ mûanyaghulladékát egy magyar feltaláló. Bus Károly speciális eljárásával olyan újfajta beton készülhet, mely nem csak olcsóbb, de rugalmasabb is, mint a hagyományos, így a szélsõséges idõjárásnak és az extra terhelésnek is jobban ellenáll.

Itt a frappáns válasz a világ egyik legnagyobb problémájára, mely évente 8 millió tonna műanyagot juttat a vizekbe.

Bus Károly feltaláló zseniális ötletével ugyanis a ledarált műanyagszemét képes kiváltani az egyre dráguló és fogyó természetes folyami kavicsot a betonban.


A találmányommal úgy alakítjuk át a vizes cementet, hogy az sóder helyett minden olyan darált hulladékkal képes betonná összeállni, amellyel egyébként nem alkotna elegyet

– nyilatkozta az ötletgazda nemrég az EuroNews-nak.

Bus Károlyt lapunk is kereste, hogy megtudjuk, honnan jött az ötlet és mennyi kísérletezés előzte meg a forradalmi találmányt. Jelezte, köszöni a megkeresést, ám jelenleg egy komoly tárgyalássorozat közepén jár, így pillanatnyilag nem tud válaszolni a kérdéseinkre.


Érthető a levédett találmány iránti óriási nemzetközi érdeklődés, hiszen az úgynevezett MASUKO újrahasznosító technológiának nevezett eljárással egy köbméter beton felét, négyötödét is kiteheti a műanyaghulladék.

A különleges végeredmény pedig a szakértők szerint nem csak jelentősen kíméli a környezetet, de a benne található műanyag miatt a hagyományosnál jóval rugalmasabb. Vagyis sokkal ellenállóbb az olyan, egyre gyakrabban jelentkező szélsőséges időjárási helyzeteknek, mint az extrém hőség vagy a tartós, nagy hideg. Ráadásul az újfajta beton a folyamatos terhelést is rendkívül jól bírja, így kiváló autóutak-, illetve járdák és zajvédő falak építéséhez. Arról nem beszélve, s ez további jó pont a környezetvédők szemében, hogy a MASUKO beton szükség újrahasznosítható!


Ráadásul a magyar feltaláló ötlete alapján egészen elképesztő anyagok kerülhetnek még a betonba! A részletekért keresd a %Ripost% napilap szombati számát az újságárusoknál!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy a baj: a németek közölték, Oroszország hamarosan megtámadja a NATO-t

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

vg.hu

Történelmi eső mosta le a térképről Dubajt

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

vg.hu

Hadijelentés: megtorolták az ukrán támadásokat az oroszok

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

INSIDER

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

INSIDER

Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó

INSIDER

„Sajnos a legrosszabbra is fel kell készülnünk” – Kétségbeesetten keresik a 46 éves marcali családapát