Létrehozva: 2016.10.27.

Vigyázz: 200 ezer tojásban lehet fertőzés!

Lengyel import tojások okozhatnak fertõzést. 110 ezer nyers és 100 ezer fõtt tojás érkezett az utóbbi idõben Magyarországra.

Szalmonellával fertőzött lengyel tojást szállítottak több uniós tagállamba, köztük Magyarországra is. 

Zsigó Róbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár a fertőzés kockázata miatt elrendelte a lengyel tojásszállítmányok ellenőrzését. A november 4-ig tartó ellenőrzéssorozat minden hazai tojáscsomagolót és feldolgozót érint.

A szalmonellabaktérium – nem megfelelő hőkezelés esetén – élelmiszerfertőzést, szalmonellózist okozhat. Jellemző tünetei a hasmenés, a hányás, a magas láz, enyhébb esetben csak hőemelkedés, levertség, súlyos esetben viszont akár halállal is végződhet. A megbetegedés a kisgyermekekre, az idősekre, a legyengült szervezetűekre különösen veszélyes lehet.

A %Ripost% a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivataltól (Nébih) megtudta, hogy 110 ezer nyers, és 100 ezer főtt tojást kellett kivonni a forgalomból.

A szakemberek – a laboratóriumi vizsgálatok elvégzéséig – kivonták a forgalomból a tojást és az abból készült termékeket. A Magyarországra szállított tojásokon a „3PL30221321” azonosító olvasható, fogyaszthatósági idejük 2016. november 4.

A Nébih felhívja a figyelmet, hogy a fenti azonosítóval ellátott és lejárati dátumú tojás megbetegedést okozhat, ezért nem szabad enni belőle, a tojással érintkezett felületeket pedig fertőtleníteni kell.

Dr. Helik Ferenc, a Nébih kiemelt ügyek igazgatósága igazgatója a %Ripost%-nak elmondta, hogy boltba nem került a termékből. Persze jobb elővigyázatosnak lenni!

A tojásokat laboratóriumban vizsgálják meg, és ha kiderül, hogy nincs bennük szalmonella, kikerülhetnek a piacra. Ilyen nagy tojóállománynál ugyanis nem biztos, hogy minden egyes tojás fertőzött – tette hozzá dr. Helik Ferenc.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Korda Györgyöt fél óránál tovább nem hagyhatja magára Klárika

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Videó: Farkast bukkant fel egy hazai városi erdőben

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább

INSIDER

Szívszorító: Húsvéti nyuszik és tojások díszítik a 15 évesen elhunyt Dominik sírját

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban