Létrehozva: 2021.06.18.

Leállt a villanyszerelő mindkét veséje, durva, ami eztán történt

Elképesztő küzdelmen van túl egy magyar férfi, aki ötszázadikként esett át élődonoros vesetranszplantáción.

Azonnal megváltozott annak a magyar férfinak az élete, akinek 2016 nyarán mindkét veséje leállt. A villanyszerelőként dolgozó Attila öt éven keresztül járta meg a poklot, minden második napon dialízisen volt, hogy életben maradjon.

Leszázalékolták, miután a munkáját sem végezhette kellő erővel, két kilónál nem is emelhetett meg többet. Azonban nem találtak a számára megfelelő donort – számolt be róla a Blikk.

Fotó: Pixabay

Attila sógornője késlekedés nélkül felajánlotta a veséjét, de sajnos betegsége miatt alkalmatlan volt donornak. Ezután párja ajánlotta fel egyik veséjét a férfinak. Ám ekkor a koronavírus állt a férfi gyógyulásának útjába.

„A járvány harmadik hulláma épp tombolt, amikor egy márciusi napon a műtétre sor került. Nem volt egyszerű eljutni az operációig, Adrienn elkapta a vírust, aztán még a kezét is eltörte. Végül begipszelt karral feküdt kés alá. Hálával tartozom neki azért, hogy miattam ennyi mindenen keresztülment. Aggódtam érte, de szerencsére már minden rendben van. Mindketten jól vagyunk” – mesélte megkönnyebbülten a lapnak Attila, aki szerelme bal veséjét kapta meg. A férfi most tíznaponta jár kontrollvizsgálatokra.

A 47 éves férfi ötszázadikként esett át élődonoros veseátültetésen a Semmelweis Egyetem Transzplantációs és Sebészeti Klinikáján.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, hogy javul-e az időjárás a hétvégére

origo.hu

Elképesztő: kiderült, ki miatt nincs béke

borsonline.hu

Egy egész ország imádkozott érte: megtette a bejelentést a kórházból Csonka Bandi

magyarnemzet.hu

Jürgen Klopp már másképp látja: Ma éjjel valami különleges történhet + videó

metropol.hu

Házasság első látásra: máris szerelmes Hilda?

vg.hu

Forradalmat és leárazási hullámot indít az Ikea – de a magyarok nem biztos, hogy örülhetnek

origo.hu

Brutálisan összeverték Miley Cyrust

astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

ripost.hu

Kiadták a veszélyjelzést: ez több vármegyét is érinteni fog!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Elárasztotta a lakótelepet a víz ebben a nyugat magyarországi megyében, ezt tették a lakók

INSIDER

Gyereket keresnek a veszprémi rendőrök, senki sem tudja, hol lehet

INSIDER

Baleset történt Győrben: halálgömbből zuhant a mélybe a motoros

INSIDER

Újabb milliomosa van Magyarországnak: hatalmas összeget nyert egy szerencsés