Létrehozva: 2021.04.13.

Elárulta a magyar orvos: Filléres kütyü mentheti meg a covidosok életét otthon

Mikor kell elkezdeni a koronavírusos betegek kezelését és mi segíthet az életük megmentésében? Dr. Mangó Gabriella háziorvos elárulta a Ripostnak.

Dr. Mangó Gabriella szerint mióta megjelentek a koronavírus mutációi, azóta még fontosabb, hogy mihamarabb elkezdjék kezelni a betegeket, ehhez pedig fontos eszköz lehet otthon a Covid elleni harcban a véroxigénszint-mérő.

Dr. Mangó Gabriella szerint az idő nagyon fontos tényező a koronavírusos betegek kezelésében (Fotó: Facebook)

„Míg az eredeti koronavírus-változat okozta a megbetegedéseket, akkor a hetedik nap környékén romlott jelentősen a betegek állapota. Most azonban azt tapasztalom, hogy a koronavírusos betegeim a tüneteik megjelenésétől számított 3-4. napon olyan állapotba kerülnek, hogy a normálnak számító 95-100-as oxigénszaturációjuk 85-re csökken. Ez az érték messze nem kielégítő, és ha tovább csökken, akkor annak súlyos következményei lehetnek” – árulta el a Ripost-nak dr. Mangó Gabriella.

Fotó: Shutterstock / Shutterstock

A háziorvos szerint az, hogy a betegség súlyosbodása már a 3-4. napon tapasztalható, arra is utal, hogy a mutációk sokkal erőteljesebben támadják meg a szervezetet az eredeti, vuhani koronavírushoz képest.

Életmentő lehet az oxigénszint gyakori mérése

Sokkal jobb a túlélési esélye annak, aki egy 85-ös oxigénszinttel kerül kórházba, mint akinek esetleg 60 vagy az alatti oxigénszaturációja van. „Éppen ezért nem győzöm hangsúlyozni, rendkívül fontos, hogy a beteg a kezdetektől mérje az oxigénszaturációját!” – figyelmeztet a doktornő, vagyis Covid esetén is életmentő lehet a véroxigénszint-mérő használata, hiszen nem mindegy, milyen értékkel hív az ember mentőt.

Nagyon egyszerű az oxigénszintmérő használata

A véroxigénszint-mérőbe csak bele kell dugni az ujjunkat és néhány másodperc múlva megjelenik a kijelzőn a mért adat. Ezt az értéket azonban befolyásolhatja a műköröm vagy a géllak, a rossz keringés, és az is, ha a szerkezetben az elem lemerülőben van – árulta el Mangó Gabriella. „A készülékben gyakran kell elemet cserélni. Ha hirtelen alacsony értéket mutat, akkor először cseréljük ki az elemet egy frissre, és ha még mindig alacsony az érték, akkor haladéktalanul mentőt kell hívni” – figyelmeztet Mangó Gabriella.

Fotó: shutterstock

Így értelmezzük az oxigénmérő adatait

*95 és 100 között normális az érték. *90 és 95 között nagyon sűrűn, akár naponta 15-20-szor, azaz fél óránként mérjük. *90-nél már erősen gyanús, hogy kórházba kell menni. *85-nél nincs min hezitálni: mentőt kell hívni és kórházba kell menni. Véroxigénszint-mérő már pár ezer forintért megvásárolható a patikákban, drogériákban.

A koronavírusos betegeknél sokszor tapasztalható, hogy nagyon gyorsan fejlődik ki náluk a tüdőgyulladás. Ilyenkor előfordul, hogy hirtelen leesik az oxigénszintjük. „Volt olyan betegem, aki néhány órán belül teljesen eltérő értékeket mért. Reggel még 82, délutánra már 52 lett az oxigénszaturációja. Ilyen értékeknél már olyan súlyos állapotban kerülhetnek a betegek kórházba, hogy kisebb az esélyük a túlélésre.”

MTI/Balogh Zoltán

Miért rossz, ha alacsony az oxigénszaturáció?

A sejtek megfelelő működéséhez nagyon fontos, hogy kellő mennyiségű oxigénhez jussanak – magyarázza a doktornő. Az oxigén az egész szervezetre hatással van. Ha a sejtek nem kapnak elég oxigént, abba akár bele is halhatunk.

Figyeljünk a tünetekre!

A doktornő javaslata, hogy függetlenül attól, találkozott-e covidossal a beteg vagy sem, ha bármi tünetet észlel, azonnal forduljon a háziorvosához. „Ha valakinek bármilyen tünete van, fáj a torka vagy a háta, lázas, köhög, izomfájdalmai vannak, ne késlekedjen, lépjen kapcsolatba a háziorvosához és haladéktalanul kezdjék meg a kezelését. Ezzel ugyanis elkerülhető, hogy nagyon alacsony oxigénszinttel kerüljön kórházba.”

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

épül a real madrid harmadik galaktikus sztárcsapata

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

travelo.hu

Két újabb szörnyű buszbaleset történt

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ennek az öt csillagjegynek hatalmas mázlija lesz húsvétkor

ripost.hu

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

"El sem hiszem, szinte most született" – SMA Tomika iskolás lett

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin