Létrehozva: 2021.05.10.

Végrendeletet írt Pataky Attila, elárulta, mikor fog és hogyan akar meghalni

Nehéz éve volt Pataky Attilának. Átesett a koronavíruson, ami testileg-lelkileg olyannyira megviselte, hogy végrendeletet írt. Máig vannak enyhébb poszt-Covid tünetei, de úgy érzi, hamarosan újra a régi lesz.

Miután Pataky Attila elkapta a koronavírust, voltak napok, amikor nem látta a fényt az alagút végén, és az egyik ilyen sötét, kilátástalan pillanatban úgy döntött, megírja a végrendeletét. Annak ellenére, hogy korábban egy ismerősé­től megtudta, hány éves koráig fog élni.

„Egy látó barátom mondta el, hogy nyolcvanéves koromig leszek itt a Földön. Azt azért hozzá kell tennem, hogy ezek képlékeny dolgok. Azt is tudom, hogy 75 és 80 között lesz még egy „kapu”, ahol kiléphetek” – magyarázta a Borsnak az énekes, aki az el­múlt években többször is szembenézett a halállal. Ma már pontos elképzelése van arról, hogyan szeretne búcsúzni: Pataky Attila egyedül akar meghalni.

 

Az énekes az elmúlt években többször is szembenézett a halállal. Pontos elképzelése van arról, hogyan szeretne elbúcsúzni (Fotó: Máté Krisztián / Ripost)

„Egy biztos, ha lejár az időm, akkor azt akarom, hogy méltósággal legyen vége. Nem szeretnék a családom terhére lenni. Nagyon szomorú, amikor valaki hosszas betegség és küzdelem után merül örök álomba, a szerettei pedig végignézik, végigasszisztálják a szenvedését. Ezért legszívesebben úgy mennék el, ahogyan az idős ausztrál őslakosok teszik: magányosan és félrevonultan szeretném örökre lehunyni a szemem. Emellett azt is én döntöm el, hogy meddig ma­radok. Bízom benne, hogy mielőtt ez bekövetkezne, vár még rám jó néhány tartalmas és boldog év. Addig is szeretnék a jelenben, a mának élni. Nem akarom az időmet elherdálni azzal, hogy a múlton rágódom vagy a távoli jövőn merengek.”

Az elmúlt egy év alaposan próbára tette a párkapcsolatokat, Attila szerint ez az időszak minden szerelmes számára vízválasztó volt. „Azt mondhatom, hogy Orsi és köztem erőteljesen él még a kezdeti szikra. Ha valamit megtanultam a Covidból, az az, hogy meg kell becsülnünk és vágyakoznunk kell arra, akink és amink van. Emellett mindig a boldogságra kell törekednünk. Nem lehet azt mondani, hogy majd teljes lesz az életem, ha ezt vagy azt elérem, megszerzem. Vagy ma is boldog vagy egy kicsit, vagy holnapután se leszel az.”

Hamarosan újra koncerteznek

Az Edda frontembere egy ze­nei stúdióban nyilatkozott, ahol dübörgött a zene, jelezve, hogy másfél éves „koncertmegvonás” után a zenekar készül valamire. Az énekes a Bors olvasóinak elárulta a titkot: május 22-én online koncertet adnak. Egyelőre csak ezzel szerezhetnek örömet a közönségüknek, de erre is a legszigorúbb profizmussal próbálnak.

„Hiszem és tudom, hogy ez a nyár bevezetése. El sem tudom mondani, mennyire hiányzik az a fajta pezsgés, amit az élő közönség ad. Nagyon erős elvonási tüneteim vannak” – tette hozzá Pataky.

Ontja magából a dalokat

Pataky Attila az elmúlt év megpróbáltatásai ellenére is elképesztően termékeny időszakot tudhat maga mögött. „Nagy kutyaság ez, a vírusnak még mindig vannak utóhatásai, de lassan újra a régi önmagam leszek. Írtam 22 dalt, ebből 13-14 kerül fel az ősszel megjelenő új, 36. albumunkra, amelynek a Hírvivő címet adtuk. Nyáron jelenik meg a tavalyi Aréna-bulink DVD-je, utána december 28-án az Arénában muzsikálunk egy nagyot. A hetvenedik szülinapomra pedig az lenne a legszebb ajándék a jóistentől, ha mindenki felszabadulna.”

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

vg.hu

Korszakváltás a magyar légvédelemben – Jön a NASAMS, megy a KUB

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

mandiner.hu

Akciófilmbe illő jelenetek zajlottak a magyar-ukrán határon

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Ez a hét nagyon nagy lehetőségeket rejt

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Elkezdték gyéríteni a szúnyogokat: itt már biztosan kevesebb a vérszívó!

INSIDER

Most érkezett: Beszorult világháborús gránátot találtak, azonnal rohantak a tűzszerészek

INSIDER

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

INSIDER

„Harcolni fogok azért, hogy élhessen!” - sokan támogatják Dominikot, akin csak az 1,3 milliárdos terápia segíthet