Létrehozva: 2021.10.06.

Végre kiderült, miért bénult meg a fővárosi tömegközlekedés

Ahogy a probléma elhárításával, úgy a probléma okának megnevezésével sem sietett a fővárosi vezetés.

A 4-es és 6-os villamos szerda reggeli műszaki meghibásodása miatt a kommunikáció területén lehet felelősöket találni, mivel ha a villamosok visszahívásának az idejében pontosan elmondják az illetékesek, hogy miért kellett ezt a döntést meghozni, akkor jóval kisebb lett volna a felháborodás a budapestiek körében – mondta Dorner Lajos, a VEKE vezetője az Origónak. Mint ismert, szerda reggel órákon keresztül nem jártak a nagykörúti villamosok. Csak délre derült ki a nyilvánosság számára, hogy a villamosok a bennük lévő rossz minőségű homok miatt csúsztak az esős időben, és ezért kellett hajnalban visszahívni őket.

Villamosok helyett heringjárat pótlóbuszok (Fotó: Metropol) Rossz minőségű homokszállítmány került a villamosokba, mindezt pedig észlelték a járművezetők, és arra panaszkodtak, hogy csúsznak a villamosok. Ezt követően a BKV helyesen visszarendelte a járműveket, hogy kicseréljék a homokot – mondta Dorner Lajos az Origónak. A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület vezetője szerint ott hibáztak az illetékesek, hogy erről nem kommunikáltak nyíltan, és ezzel a közösségi közlekedés népszerűsítésének ártottak. „Ha a visszahíváskor pontosan közölték volna a problémát, akkor sokkal kisebb lett volna az emberek felháborodása, mivel az ő érdekükben született meg ez a döntés.” Ha a kialakult helyzetnek van felelőse, akkor azt egyértelműen a kommunikációs oldalon kell keresni – mondta a VEKE vezetője. Mint arról korábban beszámoltunk, szerda reggel teljesen összeomlott a baloldali vezetésű Budapest tömegközlekedése. Hatalmas volt a felháborodás, a két legforgalmasabb villamosvonalon teljes volt a káosz, hajnal óta a 4-es villamos egyáltalán nem, a 6-os csak egy szakaszon közlekedett, az emberek pótlóbuszokon, egymásnak préselődve utaztak. A hatalmas összeomlásra meglehetősen ingerülten reagáltak a fővárosiak. A BKK Info közösségi oldalán sokan teljesen fel voltak háborodva. Az egyik hozzászóló szerint a BKK lassan olyan étlapot kínál, ahol az ételek felét nem lehet kapni. A BKK legfrissebb közlése szerint szerda dél után már ismét teljes vonalon jár a nagykörúti villamos.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

life.hu

Hagyományőrző programok – Így élheted át a régmúlt húsvétjait

mandiner.hu

Puzsért is felhívta Bohár Magyar Péter ügyében (Videó)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Terrorpánik Európában: Zárják a német határokat, stadionok elleni dróntámadásoktól tartanak

INSIDER

Minddel tisztában vagy? Összeszedtük, mire emlékezünk a húsvéti nagyhéten

INSIDER

Különleges akciót jelentett be az Élelmiszermentő Központ: több száz rászoruló családot segítenek húsvétkor

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

INSIDER

Pizsamában tűnt el egy néni a XIX. kerületből, szerettei rettenetesen aggódnak érte