Létrehozva: 2020.01.14.

Végre egy helyen a magyar filmek, hiánypótló honlapot indítottak

Az online filmlexikon a legfontosabb magyar filmeket gyűjti egy helyre, ahol az alkotásokra és nem az alkotókra helyezték a hangsúlyt.

Magyar filmek a kezdetektől napjainkig címmel online filmlexikont indított a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet (MMA MMKI).

Képünk csak illusztráció.
Fotó: Pixabay

Jankovics Marcell rajzfilmrendező, az MMA alelnöke a lexikon keddi budapesti bemutatóján hangsúlyozta: a www.mmalexikon.hu címen elérhető kiadvány komoly hiányt pótol azzal, hogy a filmek felől közelíti meg a tárgyát, hiszen bármennyire is fontosak az alkotók, a legfontosabbak maguk a filmek.

Gelencsér Gábor, a lexikon szerkesztőbizottságának vezetője elmondta, hogy nem csupán a játékfilmekre, hanem a többi filmes műfajra is figyelmet fordítottak, csupán a televíziós filmek maradtak ki.

A válogatás fő szempontja az esztétikai megközelítés volt, de néhány film társadalom- és intézménytörténeti megfontolásból került be a válogatásba, továbbá az 1945 előtti filmeket is kiemelten vizsgálták – jegyezte meg – írja az MTI.

Összesen 300 játékfilm, 75 dokumentumfilm, 30 rövidfilm, 25 kísérleti, 10 ismeretterjesztő és 50 animációs film szócikkét tervezik megírni, ebből eddig száz szócikk készült el.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább