Létrehozva: 2017.08.23.

Végre bemutatták: Így néz ki az új magyar pénz

Jönnek az új 1000 forintos bankjegyek, melyek már holnaptól törvényes fizetõeszközzé válnak.

2018. október 31-ig lesz használható a régi 1000 forintos, derült ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerdai sajtótájékoztatóján. Az új ezrest jövő év március elsején vezetik be.

Holnaptól már törvényes fizetőeszköznek számítanak az új ezresek, de csak féléves felkészülési idő után kerülnek forgalomba.

Az új pénz dizájnos kinézettel, plusz biztosítékkal fog jelentkezni, de színe nem változik. A hologram ugyan kikerül a bal szélére, de biztonsági okokból élesebb körvonal lesz körülötte, így hamisításbiztos ezreseket fogunk kapni. Új elemként egy színváltós Corvin-holló is kerül Mátyás király feje mellé.

Az MNB 2014-ben kezdte el lecserélni a régi bankjegyeket, melyek közül a húszezreseket még lehet használni, de már csak az év végéig. A régi 10 000 forintosok továbbra is használhatóak, bevonásukról ugyanis még nem született döntés.

A régi bankjegyektől nem fontos sürgősen megválni, hiszen a hitelintézetek és a posták három évig, az MNB pedig 2037-ig cseréli ingyenesen új bankjegyekre a régieket.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

magyarnemzet.hu

Rossi: Ritkán veszítem el a türelmem, de most kijöttem a sodromból

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Terrorpánik Európában: Zárják a német határokat, stadionok elleni dróntámadásoktól tartanak

INSIDER

Különleges akciót jelentett be az Élelmiszermentő Központ: több száz rászoruló családot segítenek húsvétkor

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

INSIDER

Pizsamában tűnt el egy néni a XIX. kerületből, szerettei rettenetesen aggódnak érte

INSIDER

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár