Létrehozva: 2021.09.16.

„Végigkísérte a fél életem„ – értékes gyűrűt hagyott el Anita, nagy jutalmat ígér a megtalálónak

Gyermekeinek születésénél, de életének az összes nehéz pillanatában is vele volt a gyűrűje. Anita nagyon várja vissza szeretett ékszerét.

Még augusztus 6-án hagyta el gyűrűjét Anita a IV. kerültben, Újpesten. Az ékszer számára felbecsülhetetlen értékű, ezért is ajánlott a megtalálónak 150 ezer forintot.

Fotó: Olvasói fotó

„Az ékszert augusztus 6-án a Semsey Aladár park vonzáskörében hagytam el Újpesten, éppen néhány hete lett nagyobbra tágítva a mérete. A gyűrűmet egy kiváló csapat, a Szabó ékszer üzlet készítette el számomra teljesen egyedi elképzeléseim és terveim alapján, ugyanis nem egy hagyományos ékszer. A családunk több régi ékszere is beleolvasztásra került hagyományból. Életem legfontosabb, legkeményebb küzdelmeit élte meg velem ez a gyűrű. Egészen fiatalon kellett megküzdenem a rákkal, a sorozatos műtétekkel, sugárkezeléssekkel, de ott volt mindkét gyermekem születésénél is. Mindig velem volt, minden élethelyzetben erőt adott, akárhányszor nehézség elé sodort az élet, csak rá néztem, és elmúlt minden aggodalmam„ – magyarázta a Ripostnak Anita, majd folytatta: „Ez a gyűrű számomra nem csupán egy eljegyzési gyűrű, hanem a legnagyobb talizmánom is egyben, mely az erőt jelképezi, a barátságot, a szeretetet.”

Fotó: Olvasói fotó

150 ezer forint üti a markát a megtalálónak

„Felbecsülhetetlen az értéke számomra. 150 ezer forint pénz jutalomban részesül a becsületes megtaláló„ – tette hozzá a gyűrű jogos tulajdonosa.

A megtaláló a [email protected] e-mail címen tudja felvenni a kapcsolatot Anitával.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

magyarnemzet.hu

Világháború következik? Putyin megosztotta Oroszország terveit

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Gulyás Gergely a műtétjéről: újra kellett tanulnom járni

INSIDER

Minddel tisztában vagy? Összeszedtük, mire emlékezünk a húsvéti nagyhéten

INSIDER

Különleges akciót jelentett be az Élelmiszermentő Központ: több száz rászoruló családot segítenek húsvétkor

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"