Létrehozva: 2021.03.25.

Váratlan bejelentés: ilyen hamar kaphatnak Covid elleni oltást a 18 év alattiak az Egyesült Királyságban

A gyermekoltási vizsgálat biztonsági adatait várhatóan már júniusban nyilvánosságra hozzák a szakemberek a szigetországban. Ha megszületik a döntés, akár már iskolakezdés előtt, augusztusban elkezdhetik a kiskorúak oltását Nagy-Britanniában.

A vártnál hónapokkal korábban, már augusztusban megkezdhetik a koronavírus elleni oltás beadását a 18 év alattiaknak az Egyesült Királyságban – írja a The Sun. A legfrissebb kormányzati adatok alapján a brit szigeteken 28 327 873 felnőtt kapta meg az első oltási adagot március 22-ig, míg 2 363 684-en a másodikat. Boris Johnson elégedett az eddigi eredményekkel és megfogadta, hogy július végéig valamennyi felnőttet beoltják az első vakcinadózissal. Amennyiben pedig képesek lesznek tartani a heti, nagyjából hárommillió első adag oltást, akkor lehetséges, hogy a 11 millió iskolás gyerek nagy részét be lehet oltani még az őszi iskolakezdés előtt – derül ki a The Telegraph összefoglalójából.

Valószínűleg gyermekekeket csak szülői beleegyezéssel oltanak majd be (Fotó: Shutterstock)

Az előkészületek már zajlanak

A gyermekek oltása nyár végén kezdődhet, pontosabban augusztusban – utal a tervezésben részt vevő egyik forrás nyilatkozatára a lap. Adam Finn, a bristoli gyermekoltási központ gyermekgyógyászati professzora és a kormány oltási és immunizálási bizottságának tagja szintén elmondta, hogy olyan előkészületek folynak, amelyek lehetővé tehetik a gyermekek számára az oltások bevezetését.

Fotó: MTI

Folynak a vizsgálatok

Még zajlanak a klinikai vizsgálatok a Covid-19 vakcinák hatékonyságát és biztonságosságát illetően a gyermekek és fiatal felnőttek körében. A vizsgálat során az AstraZeneca oltást háromszáz 6 és 17 év közötti gyermeken tesztelik. Eredmények júniusban vagy júliusban várhatók, ezeken múlik, zöld utat kap-e a koronavírus elleni oltás 18 év alattiaknak – olvasható a The Sun oldalán.

A végső döntés még nem hozták meg

A gyermekek beoltásával kapcsolatos végső döntést szakértők bevonásával hozzák majd meg az Oxfordi Egyetem által irányított vizsgálatok befejezése után és csak akkor, ha az eredményeket közzétették. Amennyiben a döntés megszületik, valószínű, hogy a szülők beleegyezése is kell majd az oltáshoz.

Dr. Bense Tamás: fontos volna mihamarabb elkezdeni a gyerekek oltását

Korábban dr. Bense Tamás gyermekorvos lapunknak azt mondta: „A gyermekek ugyan kevésbé betegednek meg a koronavírustól, ugyanakkor a fertőzőképességük megvan, alattomosan . Ezért a legtöbb orvos várja, hogy mihamarabb elkezdhesse a gyermekek oltását is. Dr. Bense Tamás
Fotó: Ripost Az orvos szerint a bevett gyakorlat, hogy olyan önként jelentkező szülők gyerekei kapják meg az oltást, akik nagyon szeretnék beoltatni a gyermeküket. A tesztelési folyamat ugyanúgy zajlik, mint minden eddigi oltás tesztelése. Először állatkísérleteket végeznek, majd kisszámú, ezt követően nagyobb számú népesség kapja meg az oltást, és közben folyamatosan ellenőrzik a pácienseket, a reakciókat. Amikor kellő számú adat áll rendelkezésre a statisztikához, s abból megállapítható, hogy nincs jelentős mellékhatás, biztonságos az oltás, akkor jöhetnek a gyermekeken végzett tesztek.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

ripost.hu

Mérleg telihold: ez a 3 csillagjegy most tiszta lappal indulhat

vg.hu

Vendégmunkások: miért jöttek Magyarországra? Megkérdeztük őket!

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Interjú a magyar bringással, aki áttekert Dél-Amerikán és gyönyörő videót is készített róla

ripost.hu

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább

INSIDER

Szívszorító: Húsvéti nyuszik és tojások díszítik a 15 évesen elhunyt Dominik sírját

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban