Létrehozva: 2021.07.09.

Ennyire jól állunk a védekezésben: újabb vakcinakölcsönt kértek Magyarországtól

Andrej Babis cseh kormányfő egy új kéréssel fordult Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszterhez.

Andrej Babis cseh kormányfő azzal a kéréssel fordult Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszterhez, hogy Magyarország további 200 ezer adag koronavírus elleni vakcinát kölcsönözzön Csehországnak. Ezt Andrej Babis személyesen közölte újságírókkal pénteken Ljubljanában a négy visegrádi ország és Szlovénia kormányfőinek találkozója után – jelentette a CTK hírügynökség.

Szijjártó Péter
Fotó: Facebook

Magyarország eddig összesen 140 950 adag Pfizer/BioNTech vakcinát kölcsönzött Csehországnak. A vakcinákat Szijjártó Péter adta át június, illetve július elején Prágában a cseh miniszterelnöknek. A felek megegyezése szerint Csehországnak az év végéig kell visszaadnia Magyarországnak a vakcinakölcsönt. Csehország, amely csak az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) által jóváhagyott vakcinákat használja, továbbra is vakcinahiánnyal küszködik. Ausztria, Magyarország és Szlovénia áprilisban közösen tett ígéretet arra, hogy koronavírus elleni vakcinát ad át Csehországnak, miután az nem értett egyet 10 millió adag európai uniós vakcina szétosztásakor elért kompromisszumos megállapodással, és emiatt kevesebb vakcinát kapott Brüsszelből. Andrej Babis Ljubljanában újságíróknak azt mondta, hogy ezek az ígéretek mind teljesültek. A cseh kormányhivatal korábbi közlése szerint Csehország az uniós szerződésben rögzített mennyiségen felül már mintegy 300 ezer adag vakcinát kapott, Magyarország mellett Szlovéniától, Ausztriától, Izraeltől, Szerbiától és Szlovákiától. A 10,7 milliós Csehországban péntekig 8,79 millió adag vakcinát adtak be a lakosoknak, mindkét adagot 3,7 millió személy kapta meg. A napi oltások száma az utóbbi időben százezer körül mozog.

Az elmúlt napokban több vakcinaszállítmány is érkezett, és a héten még újabbak is érkeznek hazánkba. Magyarországon már hetek óta jóval több a vakcina, mint az oltásra váró. Most már kizárólag egyéni döntés kérdése, hogy ki mikor kapja meg az oltást. A regisztrációs honlap és az online időpontfoglaló folyamatosan nyitva van. Az érvényes regisztrációval rendelkezők jelenleg Pfizer, Sinopharm, Szputnyik oltásokat tudnak foglalni, egyes oltópontokon Moderna és Janssen oltás is elérhető. A háziorvosoknál is folytatódik az oltás, a háziorvosok a megyei oltási munkacsoportok felé tudják jelezni heti vakcinaigényüket a praxisukban még be nem oltott regisztráltak oltásához. Eddig több mint 5 millió 463 ezren regisztráltak oltásra és 93%-uk már fel is vette azt. A magyar lakosság magas átoltottságának is köszönhető, hogy véget ért a járvány harmadik hulláma és hazánkban már megkezdődhetett az élet és a gazdaság újraindítása.

A regisztráltak interneten is tudnak időpontot foglalni. Időpontfoglaló: https://www.eeszt.gov.hu/hu/web/guest/covid-oltas-idopontfoglalas

Magyarország összesen 24 millió adag oltóanyagot vár az uniós beszerzésből, ennek eddig a 42%-a érkezett meg négy gyártótól (Pfizer, Moderna, AstraZeneca, Janssen). A legtöbb vakcinát (6 millió adagot) a Pfizer szállított, ezzel a vakcinával történik a 12-18 év közöttiek oltása is. A napokban megnyílt a lehetőség az oltásra a szomszédos országok határmenti lakóinak is, a kárpátaljaiak oltására Janssen vakcinát használnak, a többi szomszédos országban élők a kijelölt kórházi oltópontokon rendelkezésre álló vakcinákat kaphatnak.

Miután az év első felében az uniós beszerzésből lassan és kevés vakcina érkezett, az oltások felgyorsítása érdekében Magyarország további 7 millió adag orosz és kínai vakcinát is vásárolt. A megrendelt 2 millió adag Szputnyik vakcinából mára az összes oltóanyagot megkapta Magyarország, ezért aki Szputnyik oltást szeretne, az foglalja le mielőbb az online időpontfoglalóban, mert már csak korlátozott mennyiségben van kint ebből a vakcinából a kórházi oltópontokon. A Sinopharm vakcinából is már megérkezett az összes megrendelt 5 millió adag, sőt azon felül további 200 ezer adagot is kapott adományként Magyarország.

Ahogy a lenti táblázatban is látszik, a megrendelt keleti vakcinák mind beérkeztek, sőt a megrendeltnél több is érkezett. A megrendelt nyugati vakcinából is még közel 14 millió adagot várunk.

Mindez bőven elegendő a hátralévő, vagy akár a harmadik körös oltásokhoz. Magyarország célja azonban az, hogy önellátó legyen oltóanyagokból, ezért épül Debrecenben a Nemzeti Oltóanyaggyár, ahol majd a – jelenleg még fejlesztés alatt álló – magyar koronavírus elleni vakcina gyártását is tervezik.

Magyarországnak szánt mennyiség az EU beszerzésből (lakosság arányosan)

Ebből megérkezett

Adag

Adag

%

1

Pfizer-BioNtech

10 874 511

5 437 256

6 374 535

3 187 268

59%

2

Moderna

1 723 610

861 805

970 800

485 400

56%

3

AstraZeneca

6 513 460

3 256 730

2 293 100

1 146 550

35%

4

Janssen

4 309 022

4 309 022

466 800

466 800

11%

CureVac

500 000

250 000

0

0

0%

EU beszerzésből

23 920 603

14 114 813

10 105 235

5 286 018

42%

Magyarország által szerződött mennyiség

Ebből megérkezett

5

Szputynik

2 000 000

1 000 000

2 005 600

1 002 800

100%

6

Sinopharm

5 000 000

2 500 000

5 200 000

2 600 000

104%

„keleti vakcina”

7 000 000

3 500 000

7 205 600

3 602 800

103%

Összesen

30 920 603

17 614 813

17 310 835

8 888 818

56%

Magyarországon jelenleg alkalmazott vakcinák:

Vakcina gyártója

Hány oltás kell belőle?

Hány nap a különbség a két oltás között?

Mikor és hol kezdtek vele Magyarországon oltani?

Kinek adható?

Krónikus betegeket oltanak vele?

Bővebben

1

Pfizer- Biontech

2

Március 1-től június 17-ig: 35 nap

Június 18-tól:

21 nap

2020. december 26. kórházi oltópontokon egészségügyi dolgozókat, majd idősotthonokban, regisztrált időseket (háziorvosoknál és kórházi oltópontokon)

12 év felettieket oltanak vele

igen

2

Moderna

2

28 nap

2021. január közepe idősotthonokban, illetve háziorvosoknál, kórházi oltópontokon is

18 év felettieket oltanak vele

igen

3

Szputnyik

2

21 nap

2021.február regisztrált időseket (kórházi oltópontokon)

18 év felettieket oltanak vele

bizonyos – az alkalmazási előírásban rögzített – kockázati krónikus betegségek esetén nem adják

4

AstraZeneca

2

4 – 12 hét

2021. február 60 év alatti krónikus betegeket kezdtek vele oltani

Kezdetben 18-59 év közöttieket oltottak vele

Március 3. bejelentés: 18 év felett adható, időseknek is

igen

5

Sinopharm

2

28 nap

2021. február 24. regisztrált időseket (háziorvosoknál)

18 év felettieket oltanak vele

igen

(kivéve: nem kezelt krónikus betegség vagy akut fellángoló szakaszban)

6

Janssen

1

-

2021. májustól

(kistelepülésekre küldött oltóbuszoknál)

18 év felettieket oltanak vele

igen

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meglepő dolgot találtak a Föld mélyén, az életünkre is hatással lehet

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

life.hu

Kiss Ramóna és testvére, Debóra: "Amikor én megkomolyodtam, ő akkor őrült meg"

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Terrorpánik Európában: Zárják a német határokat, stadionok elleni dróntámadásoktól tartanak

INSIDER

Különleges akciót jelentett be az Élelmiszermentő Központ: több száz rászoruló családot segítenek húsvétkor

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

INSIDER

Pizsamában tűnt el egy néni a XIX. kerületből, szerettei rettenetesen aggódnak érte

INSIDER

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár