Létrehozva: 2020.09.28.

Vasvillával támadt kormánytisztviselőkre egy férfi Csongrád-Csanád megyében

Egy kérdésen annyira felháborodott, hogy magához vette a vasvillát és a tisztviselőkre rontott.

Vasvillával támadt a nála környezettanulmányt készítő kormánytisztviselőkre egy férfi Csongrád-Csanád megyében, a bíróság – ügyészi indítványra – elrendelte letartóztatását – tájékoztatta a megyei főügyészség szóvivője hétfőn az MTI-t.

Szanka Ferenc közölte, a férfit hivatalos személy elleni erőszak bűntettével, valamint súlyos testi sértés bűntettének kísérletével gyanúsítják.

Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay

Csütörtökön délelőtt a járási hivatal három munkatársa jelent meg a megye egyik kistelepülésén élő férfinál, hogy környezettanulmányt készítsenek. A gyanúsított korábbról már ismerte a tisztviselőket, akik kitűzőt is viseltek. A férfi a kapunál állt, és így válaszolt a jegyzőkönyvet készítőknek. Az egyik kérdés után hátrament, egy vasvillát vett magához, majd a kapun kilépve szidalmazni kezdte a sértetteket.

A férfi és a két nő a szolgálati gépkocsijukhoz szaladt. Ezzel azonban a gyanúsított nem elégedett meg, a szerszámmal a gépkocsi tetejére ütött, majd a jobb oldali ablaküveget bezúzta, és a vasvillával vállon szúrta a jobb első ülésen ülő férfit. A tisztviselőnek a szúrás, valamint a szilánkok miatt nyolc napon belül gyógyuló, vérző sérülései keletkeztek. A gépkocsit vezető nőnek sikerült az autót elindítania, elmenekültek, megakadályozva a további, súlyosabb sérülések okozását.

A nyomozási bíró a bűnismétlés veszélye miatt látta indokoltnak a gyanúsított letartoztatását, mivel a férfi végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés büntetés hatálya alatt követte el tettét, s ellene egy másik bűncselekmény miatt is nyomoznak – tudatta a csoportvezető ügyész.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast