Létrehozva: 2018.06.19.

Vascsővel öltek, most ülnek

Egy betörés kapcsán egy vascsõvel olyan súlyosan bántalmaztak egy idõs nõt, hogy az belehalt a sérüléseibe. A vádemelést követõen a bíróság fenntartotta az elõzetes letartóztatást, a cselekmény akár életfogytiglannal is büntethetõ.

A Miskolci Törvényszék fenntartotta az előzetes letartoztatását azok a férfiaknak, akik vascsővel vertek halálra egy idős nőt.

A vádlottak közül az egyik nem tudott élelmiszert venni a gyermekeinek, s félt, hogy emiatt elveszi tőle a csemetéit a gyámügy. Ezért úgy döntött, társakkal betör egy idős nőhöz és tőle szerez pénzt. Ám a baj még nagyobb lett...

A Nyestán élő idős hölgy aludt, amikor a rátámadtak. Az egyik vádlott a nála levő vascsővel többször megütötte az ágyban fekvő sértettet, aki belehalt a sérüléseibe. 

A lakásból pénzt és élelmiszert vittek el a bűnözők, de nem örülhettek sokáig a zsákmánynak, mert elfogták és bíróság elé állították őket.

A vádlottakkal szemben nyereségvágyból elkövetett emberölés miatt indult eljárás, akár életfogytiglant is kaphatnak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább