Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.01.17.

Vasárnap is folytatódik az egészségügyben dolgozók oltása

Vasárnap is folytatódik az egészségügyi dolgozók koronavírus elleni oltása, többen is vannak, akik már megkapták vagy ezekben a napokban kapják meg a második adagot – hangzott el az M1 aktuális csatorna vasárnapi műsorában.

Az MH EK Honvédkórházból jelentkező tudósító arról számolt be, hogy az intézményben vasárnap húsz ember kapja meg az ismétlőoltást, náluk 7-10 napon belül alakul ki a teljes védettség. A tudósító idézte Csomós Ákost, a kórház intenzív osztályának vezetőjét, aki szerint az oltás az egyetlen fegyver, amivel felszámolhatók a Covid-osztályok. Az osztályvezető tapasztalata szerint sokak álláspontja megváltozott az oltással kapcsolatban, amikor látták, hogy nem jár jelentős mellékhatással. A Honvédkórházban kilenc oltópontot alakítottak ki.

Szilveszter Zoltán intenzív terápiás főorvos megkapja a Pfizer-BioNTech koronavírus elleni vakcinájának második adagját a nyíregyházi Jósa András Oktatókórházban

A nyíregyházi Jósa András Oktatókórházból bejelentkező tudósító arról beszélt, folyamatosan jönnek az egészségügyi dolgozók, ápolók az oltásért, sokan már az emlékeztető oltást kapják meg. Szondi Zita főigazgató a műsorban kapta meg második oltását és arról beszélt, december 27-én, az első oltási napon 220 egészségügyi dolgozó kapta meg az első oltást Nyíregyházán, a második oltás azonban már a kórház telephelyein – Mátészalkán, Fehérgyarmaton, Nagykállóban – és a kisvárdai kórházban lesz.

Elmondta azt is, december 27-e óta nyolc oltóponton több mint 6500-an kapták meg az első oltást, a következő három hétben ezek ismétlőoltását fogják végezni. Elmondta azt is, tapasztalata szerint nő az oltási hajlandóság, a dolgozóik 60 százaléka már megkapta az oltást, 20 százalék pedig átesett a fertőzésen, így az ő oltásukat még lehet halasztani. Szondi Zita arról is beszélt, az oltás nagyon fontos azért, hogy a betegség súlyos szövődményeit elkerülhessék.

Az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetből jelentkező tudósító pedig arról számolt be, az intézmény főigazgatójának tapasztalatai szerint egyre nő az oltási kedv, és egyre többen jelentkeznek az első oltásra is.

Vasárnap is folytatódik az oltás a száz főnél nagyobb létszámú idősotthonokban, az ott élők és dolgozók az amerikai Moderna vakcináját kapják meg – hangzott el az M1 aktuális csatorna vasárnapi műsorában

A műsorban beszéltek arról is, hogy szombat óta kétféle vakcinával zajlik Magyarországon az oltási kampány: az amerikai Moderna ugyanazon az elven működik, mint az Európában elsőként engedélyezett Pfizer-BioNTech-oltás, de egyszerűbb szállítani és tárolni, ezért inkább ezt viszik több vidéki idősotthonba.

A Mezőberényi Református Szeretetotthonból bejelentkező tudósító közölte: az intézményben legalább ötvenen oltatják be magukat. Hozzátette: több gondozott is elmondta, fontosnak tartják az oltás felvételét, mert tisztában vannak vele, hogy a legveszélyeztetettebb korcsoportba tartoznak, és szeretnék, ha minden visszatérne a régi, rendes kerékvágásba és szabadon mozoghatnának, találkozhatnának szeretteikkel.

A tudósító beszámolója szerint a szeretetotthonban a koronavírus elleni védekezés sikeres volt. Elmondta azt is, ez az intézmény volt az első, ahol úgynevezett látogatói konténert alakítottak ki, hogy annak segítségével biztosítsák a személyes kapcsolattartást a bentlakók és hozzátartozóik között.

A Koronavírus Sajtóközpont szombaton tudatta, hogy az oltási tervnek megfelelően ezen a hétvégén is folytatódik a koronavírus elleni védőoltások beadása az idősotthonokba, ezúttal tizenkilenc intézmény több mint harminc telephelyén mintegy 3400-an kapják meg a Moderna-védőoltást, előzetes jelentkezések alapján. A múlt héten a 150-nél nagyobb létszámú intézményekben már megkapták a vakcinát a bentlakók és a dolgozók, ezen a hétvégén pedig a legalább száz embert ellátó otthonokban folytatják a munkát a mobil oltócsapatok.

Az érintett intézmények a fővárosban, valamint a következő településeken működnek: Üröm, Kiskőrös, Komló, Mezőberény, Ózd, Mórahalom, Martonvásár, Győr, Hajdúböszörmény, Heves, Jászladány, Pilismarót, Balatonföldvár, Nyíregyháza, Bátaszék, Hegyfalu, Veszprém és Zalaegerszeg. Az oltás most is önkéntes alapon zajlik, az érintett 19 intézményben újabb 996 dolgozó és 2395 bentlakó, 3391 ember jelezte, hogy kéri a vakcinát – írta a Koronavírus Sajtóközpont szombaton.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

hirtv.hu

Olyan történetet idézett fel Orbán Viktor, amitől ledöbbent a hallgatósága + videó

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

magyarnemzet.hu

Kovács István nullás osztályzata, a BL-beli teljesítményéért is kapott már büntetést

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

INSIDER

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

INSIDER

Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó

INSIDER

„Sajnos a legrosszabbra is fel kell készülnünk” – Kétségbeesetten keresik a 46 éves marcali családapát