Létrehozva: 2021.12.02.

Városháza-botrány: újabb részletek, olasz vevőt találtak

Bár Bajnaiék orosz vevőben gondolkoztak, másokat is megtaláltak az ajánlattal.

Bár Gansperger Gyula, Bajnai Gordon harcostársa az orosz Rahimkulov családban látta a lehetséges vevőt a Városházára, a Mediaworks Hírcentruma olyan dokumentumok birtokába jutott, amelyek egyértelműen bizonyítják, hogy olasz befektetői köröknek is felajánlották a patinás épület megvásárlásának lehetőségét – írja a Magyar Nemzet.

A lap birtokába került dokumentumok, köztük számos e-mail, Viber-üzenet ugyanis arról tanúskodik, hogy a fővárosi vagyonkezelő vezérigazgatója, Barts Balázs mellett a mindenféle hivatalos pozíció nélkül tevékenykedő Berki Zsolt több, Magyarországon ismert üzleti kör felé is lépéseket tett a Városháza-projekttel és számos más budapesti ingatlannal összefüggésben.

Berki – a levelek tanúsága alapján – nem sokat törődött a látszattal, gyakran az előzmények is benne maradtak a küldeményekben, így lényegében a teljes lánc egyértelműen beazonosítható, vagyis könnyen kikövetkeztethető, hogy kik lehettek még az értékesítés potenciális célpontjai.

A Mediaworks Hírcentrumának birtokában lévő levelezés szerint az értékesítés előtt álló ingatlanokról megszerzett tudnivalókat először Berki Zsolt juttatta el a testvérének, majd Berki József továbbította azoknak az ismerőseinek, akikről azt feltételezte, hogy kapcsolatba tudnak kerülni valódi nagyhalakkal. Így jutott el az ajánlat az olasz befektetői köröket képviselő Riccardo Salvatoréhoz.

Az olaszokhoz eljuttatott dokumentumokban két fővárosi ingatlanról esik szó. Az egyik maga a Városháza, a másik pedig a XI. kerületi Rimaszombati út 2–4. Előbbiről már rengeteget lehetett hallani az elmúlt időszakban, utóbbiról pedig azt érdemes tudni, hogy a Budaörsi út és a Koszorúslány utca között elterülő telekről van szó, amelyeknek összterülete 29 560 négyzetméter. A bemutató anyag szerint a

Budapesten kiemelt kereskedelmi környezetben – a Budapest One irodaház szomszédjában, a Kelenföldi pályaudvartól és az Etele Plázától pár percre, több hiper- és szupermarket, valamint logisztikai telepek közelében az M1–M7 bevezetőjénél – kifejezetten kuriózumnak számít egy ilyen méretű telek.

Az üzenetváltásokból az meglehetősen jól érzékelhető, hogy a Városháza-projektre több energiát fordított Riccardo Salvatore, aki néhány bizalmasának megadta a meglévő épület paramétereit, jellemzőit és a jövőbeli hasznosítási lehetőségeit. Tájékoztatása szerint az ingatlan ára nyolcvanmilliárd forint, amelyből a már jól ismert városházi szleng szerint a „jutalék” kétmilliárd forint. Jutalék alatt ebben az esetben azt az összeget kell érteni, amelyet a korrupciós ügyletben közreműködő személyek, döntéshozók kapnak az adásvétel lebonyolítását követően. Lényeges körülmény, hogy Salvatore ragaszkodott ahhoz, hogy az ügyletben résztvevők titoktartási nyilatkozatot írjanak alá. Ezt segítendő meg is mondta, hogy ezt a dokumentumot a Dr. Králik Tímea Ügyvédi Irodában kellene aláírni. Az ügyvédnő elérhetőségét mellékelve többször hangsúlyozta a nyilatkozat fontosságát. Az ügyvédi iroda holnapjáról egyértelműen kiderül, hogy főként ingatlan-, építési jogi és nemzetközi ingatlanügyek területén jártas.

Králik Tímea a Mediaworks Hírcentrumának azon kérdésére, hogy kötött-e titoktartási szerződéseket a fővárosi önkormányzat ingatlaneladásaival összefüggésben, közölte, volt szó róla, hogy megkeresik ilyen projekttel, de nem vállalta a megbízást.

Hangsúlyozta: nem segédkezett ilyen ügyekben, és szerződéseket sem kötött. Az ügyvéd azt mondta, ingatlanközvetítőkön keresztül fordultak hozzá, vélhetően a jó szakmai hírneve miatt. Leszögezte, nincsenek politikai kapcsolatai, nem ismer senkit a főváros vezetői közül, külön kérdésükre pedig azt válaszolta, Berki Zsoltot sem ismeri.

A Mediaworks Hírcentrumához került iratok szerint a levelek zöme idén októberi keltezésű, ekkor még úgy tűnt, minden rendben van a Városháza tervezett eladása körül. Ez a kegyelmi állapot vélhetően azt követően változott meg, hogy az Index november 4-én arról számolt be, hogy eladnák a patinás épületet. Az írást követően természetesen Karácsony Gergely főpolgármester és persze a stábjának minden tagja hevesen tagadta a háttérben formálódó üzletet. Fake news, lakájmédia, fake news! – szajkózták az érintettek. Ekkor került elő egy megbízási szerződés, amelyet a már fent említett Berki Zsolt cége kötött egy ingatlanforgalmazó kft.-vel a Városháza eladására. Karácsony Gergelyék igyekeztek bagatellizálni a megállapodást, amelyet csupán egy sajtpapírnak minősítettek. – Nem ismerünk semmiféle Berki Zsoltot – nyilatkozta a főpolgármester. – Ezt követően azonban felbukkant Anonymus, aki bal-, illetve jobboldali szerkesztőségeknek hangfelvételeket kezdett el küldözgetni azokról az egyeztetésekről, amelyek a Városháza eladásáról szóltak. Az összekevert mozaikok szépen a helyükre kerültek.

Ebben a helyzetben, november 18-án Riccardo Salvatore azt kérte a vele kapcsolatban lévő személyektől, hogy minden, a Városházával összefüggésben lévő üzenetet, dokumentumot töröljenek ki. „Minél előbb, annál jobb” – nyomatékosította. A lap megpróbálta elérni Riccardo Salvatorét, ám nem sikerült kapcsolatba lépniük az üzletemberrel.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

vg.hu

Döntöttek az új üzemanyagárakról: szerdától megint drágább lesz a benzin – nem is kevéssel

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Terrorpánik Európában: Zárják a német határokat, stadionok elleni dróntámadásoktól tartanak

INSIDER

Minddel tisztában vagy? Összeszedtük, mire emlékezünk a húsvéti nagyhéten

INSIDER

Különleges akciót jelentett be az Élelmiszermentő Központ: több száz rászoruló családot segítenek húsvétkor

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

INSIDER

Pizsamában tűnt el egy néni a XIX. kerületből, szerettei rettenetesen aggódnak érte