Létrehozva: 2019.07.19.

Várják a szavazatokat a kedvenc háziorvosra, te is dönthetsz

Közel 100 ajánlás érkezett eddig "A nemzet háziorvosa" pályázatra, amiben a páciensek ajánlhatják orvosaikat. Érkeznek javaslatok Kárpátaljáról és Erdélybõl is. A páciensek személyes történetekkel támasztják alá döntéseiket.

Érkeznek javaslatok Kárpátaljáról és Erdélyből is. Akad olyan nagydobronyi doktornő, akit 3 betege is javasolt, egy-egy történettel alátámasztva, miért ő érdemli a díjat. Látszik, hogy népszerűek a kis települések háziorvosai, hálás betegeik sokukat benevezik a pályázatra. Az ajánlók sorában ott van a Kárpáti Igaz Szó szerkesztősége Kárpátaljáról, valamint a Hévízi Idősek Otthonának lakói, illetve az Ófehértói Gondozási Központ lakói és gondozó is. Akad olyan páciens, aki őrangyalának nevezi háziorvosát.

A páciensek azt a háziorvost szeretik, abban bíznak, aki, ha kell, az éjszaka közepén is bármikor felkel, elérhető mobilon, szociálisan érzékeny.

„Karácsonykor a váróban kifüggesztett egy dobozt, amelybe ajánlásokat, javaslatokat várt a körzetében élő szegény sorsú, hátrányos helyzetű emberekről, akik szégyenérzetük miatt nem jelentkeznének segélyért” – írták például az egyik orvosról.

Vannak életmentő történetek is. Egy nyolcvanon túli asszony a kórházból hívta fel a háziorvost, hogy látogassa meg otthon a férjét. Mintha megérezte volna, hogy férje épp akkor kap agyvérzést! Még szerencse, hogy az orvos időben érkezett.

A történeteket, a nevezéseket szeptember 14-ig várják az evpraxisa.hu  portálra, ahol később szavazni is lehet majd.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

vg.hu

Senkinek sem kell a Rolex – beszakadt a svájci óraexport

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

mandiner.hu

Kevesellte a magyar pénzt, most román állampolgárságot kapott a magyar sportoló

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

travelo.hu

Magyar gin nyert aranyérmet neves nemzetközi versenyen

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ott zokogott szegény nő" – hároméves kislány zuhant ki az ötödikről Csepelen, ez mentette meg a biztos haláltól

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Nagy bajt okozhat: ha ilyet vettél a SPAR-ban, meg ne edd!

INSIDER

Megrázó képsorok: gázolt a villamos a József körúton, métereket repült az áldozat

INSIDER

Mintha rakéta csapódott volna be – semmi sem maradt az autóból a budapesti baleset után

INSIDER

Hétvégén sem élvezhetjük ki a tavaszt - erre jobb, ha felkészülsz