INSIDER

Varga Mihály: Nem szorulunk külső segítségre, egyedül is megvagyunk

A HELL szikszói új gyárában 100 százalékban magyar tej felhasználásával és magyar munkaerő bevonásával készül a tejeskávé.
címkék:
  • Szerző: Ripost

Átadták csütörtökön az energia- és üdítőitalokat gyártó Hell Energy Magyarország Kft. tejeskávé töltő üzemét, a Hell Energy Coffee-t a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szikszó határában, a beruházás nyolcmillliárd forintba került, amelyhez a kormány négymilliárd forint vissza nem térítendő támogatást adott.

Az avatáson Varga Mihály pénzügyminiszter azt mondta: ez a társaság, mint ahogy a magyar gazdaság, a koronavírus-járvány ellenére is működik, jól teljesít, az emberek dolgoznak, „van ok a bizakodásra”, a nehéz körülmények mellett a gazdaság teljesíteni képes.

A miniszter úgy fogalmazott:

a válság egyben lehetőség is, és bár a gazdaság nem maradt olyan mint a járvány előtt, de prosperál, beruházások valósulnak meg, mint ahogy itt, Szikszón is.

Nem szorulunk külső segítségre, „egyedül is megvagyunk”, annak ellenére, hogy a globális hatások alól nem tudjuk kivonni magunkat, az exportpiacok szűkülése miatt új kihívásokkal kellett szembenézni – tette hozzá.

Varga Mihály arról is szólt, hogy az év egészében 5-6 százalékos visszaeséssel számol a kormány, de a magyar gazdaság reagáló képessége erős, a gazdaságvédelmi és munkahelyfenntartó lépések tovább folytatódnak, számos gazdasági könnyítést, fejlesztési támogatásokat vezettek be a cégek érdekében. Erre a 2013 óta tartó gazdasági növekedés teremtette meg az alapokat.

dr. Koncz Zsófia, Borsod-Abaúj-Zemplém megyei országgyűlési képviselőjelölt, Varga Mihály pénzügyminiszter, Csereklye Barnabás, Hell Energy Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója Magyarország első alumínium dobozos tejeskávé üzemének átadóján

A mostani nehéz időszakban a magyar külkereskedelem pozitív szaldót produkál, a magyar gazdaság erre is képes – tette hozzá.

„A magyar gazdaságnak szüksége van olyan hazai cégekre, amelyek nemzetközileg is elismert márkát, magyar brandet képviselnek. Ha a „magyar termék” kifejezésnek akkora rangot szerzünk. hogy az már önmagában biztosíték a piac számára, ebből minden magyar cég, így a teljes nemzetgazdaság is profitálhat- mondta az átadón a pénzügyminiszter.

Koncz Zsófia – aki az október 11-i időközi országgyűlési-képviselő választáson a Fidesz jelöltjeként indul a körzetben – az avatáson arról szólt, hogy a Hell csoport egyedülálló beruházásokat hajt végre a térségben, kiváló munkakörülmények mellett, magas színvonalú technológiával dolgoznak az itteni munkavállalók, a cég igen sok fiatalnak ad munkát.

Ez az töltőüzem a helyi mezőgazdasági termelőktől évente 52 millió liter tejet vásárol – emelte ki, majd gratulált a cégnek munkájához, megköszönte, hogy a helyi és országos adóbevételeket növeli, a magyar gazdaság jó hírnevét a nemzetközi piacokon erősíti.

A 8 milliárd forint értékű beruházásnak köszönhetően ezentúl már itthon – 100 százalékban magyar tej felhasználásával és magyar munkaerő bevonásával – készül a HELL ENERGY COFFEE jegeskávé termékcsalád, amely alig egy év alatt vált hazai piacvezetővé kategóriájában.

„Csúcstechnológiával felszerelt új tejeskávé gyárunk átadásával az immáron több mint 50 országban jelen lévő HELL energiaital mellett a HELL ENERGY COFFEE jegeskávé termékcsaládunk is Magyarországon, magyar tejből, magyar munkaerő igénybevételével készülhet, és hazánkból indulva globális sikerekre törhet. Bízunk benne, hogy az alig egy évvel a piaci bevezetését követően júniusra hazai piacvezetővé vált ENERGY COFFEE márkánk világszerte kedvelt energiaitalunk nyomdokaiba léphet, és bontakozó nemzetközi sikerét a most induló saját gyártásunk tovább erősíti!” mondta el Csereklye Barnabás, a HELL ENERGY Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója.

Az ENERGY COFFEE már jelenleg is 20 országban érhető el, többek között Horvátországban, az Egyesült Királyságban és Görögországban – ez utóbbiban még Magyarországnál is rövidebb idő alatt vált piacvezetővé. A saját gyártásnak is köszönhetően a közeljövőben újabb országokban lesz kapható a hazai tej felhasználásával, valódi Arabica és Robusta kávékivonattal, tartósítószer nélkül készített prémium minőségű jegeskávé. A termékeket ráadásul hamarosan, az italszektorban egyedüliként, a legzöldebb, legalább 75 százalékban újrahasznosított alumíniumból készült dobozban kínálja majd a gyártó.

 

címkék:
Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?