Létrehozva: 2021.09.23.

Váratlan fordulatot hoz az időjárás: erre biztosan senki sem számított

A következő napokban elvonulnak a viharfelhők és szeptember végén kirándulóidőre számíthatunk.

Váratlan meglepetést tartogat szeptember utolsó hétvégéje, ugyanis ismét naposabb, melegebb időre készülhetünk. A jelenlegi előrejelzés szerint, igazi kiránduló időben reménykedhetünk.

Csütörtökön napsütés mellett sok gomolyfelhő képződik, de csapadékra kicsi az esély. Hajnalban párás, foltokban ködös lesz a levegő. A délnyugatira forduló szél néhol megélénkül. Reggel 2 és 12, délután 17 és 23 fok közötti értékeket mutathatnak a hőmérők.

Fotó: Pixabay

Pénteken a nap első felében fátyol-, délután gomolyfelhők jelennek meg az égen. Inkább csak az északkeleti területeken fordulhat elő zápor. Az északnyugati szél egyre inkább megerősödik. Erősödik a nappali felmelegedés: délután már 20-25 fok valószínű.

Szombaton többórás napsütésre van kilátás, csapadék nélkül. Reggel előfordulhat párásság. A délnyugati szél megélénkülhet. Remek kiránduló idő várható 20-26 fokos maximumokkal.

Vasárnap a kezdeti derűs idő után megnövekszik a felhőzet, de inkább csak estefelé elszórtan alakul ki zápor. A délkeleti szél gyakran lesz élénk. Tovább melegszik az idő, akár 25 fok feletti nyárias hőmérsékletek is lehetnek - írja a Köpönyeg.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Megdöbbentő leleplezés Bécsben: megvan honnan pénzelik Magyar Pétert- videó

origo.hu

Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

borsonline.hu

Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

hirtv.hu

Soros György: Más országok belügyeibe való beavatkozás nehézségekkel jár, de a be nem avatkozás veszélyesebb lehet

origo.hu

Felismerhetetlenre csúfította magát Margot Robbie

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. április 20-26.: Nehézségeket jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Ennek a 4 csillagjegynek pénzt és bőséget hoz a Bika hava

magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Nem titok többé: Itt a nagy magyar UFO-térkép

INSIDER

Ilyet még nem láttál, durva meglepetést tartogat az időjárás

INSIDER

Hol a legolcsóbbak a laktóz- és gluténmentes termékek a hétvégén? Az Árfigyelő segített megtalálni a legjobb árakat!

INSIDER

Megküzdött a fogyásáért Eszter: "Ez a százegyedik életmódváltásom"