Létrehozva: 2020.07.27.

Valóságos csoda: 3 fehér oroszlán született a Nyíregyházi Állatparkban

Nem mindennapi cukiságokat mutattak be Nyíregyházán.

Három fehér oroszlánkölyök (Panthera leo krugeri) született a Nyíregyházi Állatparkban.

A most négyhetes, nőstény ivarú kölyköket hétfőn vizsgálták meg először az állatpark orvosai, a beavatkozás alkalmával megmérték súlyukat, kaptak féregtelenítő szert és vakcinát is. A vizsgálatot végig jól tűrő oroszlánok közül a legkisebb négy, a legnagyobb több mint öt kilogrammos.

Az egyenként körülbelül másfél kilogrammal született kölykök még anyatejjel táplálkoznak és szépen gyarapodnak – mondta el Révészné Petró Zsuzsa oktatási osztályvezető a helyszínen az MTI-nek.

Nyíregyháza, 2020. július 27.
Oltást kap egy fehéroroszlán-kölyök (Panthera leo krugeri) a Nyíregyházi Állatparkban 2020. július 27-én. A négy hete az állatkertben született három nõsténykölyök elõször esett át orvosi vizsgálaton.

Fotó: MTI/Balázs Attila

Binti, a hétéves, Csehországból érkezett anyaállat és szintén hétéves párja, a korábban egy holland állatkertben élő Inkosi 2015 óta alkot egy párt a Nyíregyházi Állatparkban. A kicsiket a szerencsésebb látogatók már megtekinthetik, a kölykök olykor már kimerészkednek a külső kifutóba.

A fehér színváltozatú állatok a dél-afrikai, más néven krugeri oroszlán alfaj egyik populációjához tartoznak és csak Dél-Afrikában, a Timbavati és Kruger Nemzeti Park területén élnek. A világos színük a rejtőzködést segíti, mivel a régiót a fehér homokos folyómedrek, valamint a magas fű jellemzi. Az utódok csak akkor lesznek bézs színűek, ha a szülőállatok mindkét tagja világos bundájú.

Nyíregyháza, 2020. július 27.
Bóka Gabriella állatorvos a négy hete született nõstény fehéroroszlán-kölykökkel (Panthera leo krugeri) a Nyíregyházi Állatparkban 2020. július 27-én.

Fotó: MTI/Balázs Attila

A krugeri oroszlánok ezen színváltozata egyike Afrika legtitokzatosabb állatainak, évszázadokon keresztül csak sejtették létüket. A dél-afrikai őslakosok tisztelték őket, mint az isteni világ közvetlen küldötteit. Élőhelyük, Timbavati, azt jelenti, „a hely, ahol a csillag-oroszlánok lejöttek”.

A ritka ragadozókról először 1928-ban lehetett hallani, de csak a hetvenes években kaptak nyilvános figyelmet Chris McBride könyve, a The White Lions of Timbavati (Timbavati fehér oroszlánjai) megjelenése után. Ekkor szerzett tudomást a világ a létezésükről, ettől kezdve a fehér emberek kívánatos vadásztrófeájává váltak. Állományuk a vadászat miatt jelentősen lecsökkent, legutóbb 1994-ben láttak vadon élő egyedet.

Nyíregyháza, 2020. július 27.
Fehéroroszlán-kölyök (Panthera leo krugeri) súlyát mérik a Nyíregyházi Állatparkban 2020. július 27-én. A négy hete az állatkertben született három nõsténykölyök elõször esett át orvosi vizsgálaton.
MTI/Balázs Attila
Fotó: MTI/Balázs Attila

Révészné Petró Zsuzsa elmondta, az állatkertben és rezervátumokban élő állatok száma nem éri el az ötszázat, ezért fontos, hogy ezeket a különleges színű állatokat zárt tartási körülmények között bemutassák és tenyésszék.

A Nyíregyházi Állatparkban már többször született fehér oroszlán, a most született kicsikkel együtt hat egyed él a sóstógyógyfürdői látványosságban. Az utódok neveire a park közösségi oldalán várják a látogatói javaslatokat.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

vg.hu

Korszakváltás a magyar légvédelemben – Jön a NASAMS, megy a KUB

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba - Videó

INSIDER

"Mondjanak értem egy imát" - Daganatos a gyászoló Edina, aki már két gyermekét is eltemette

INSIDER

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjasok köre

INSIDER

"Éjszakai sötétség volt délután háromkor" – SMA Tomika és szülei így vészelték át az apokaliptikus vihart Dubajban