Létrehozva: 2021.05.19.

Nyugdíjas egység vadászik a magyar unokázós csalókra

Piroska néni, Ferenc, Sándor és a két János bácsi nem ismerik a tréfát, ha valakit törvényszegésen kapnak. Törökbálinton óvják a rendet és a nyugalmat.

Szemerkélt az eső a törökbálinti Hunyadi utcában. A borongós időben egy sárga mellényes férfira lettünk figyelmesek, aki lassan, de határozott léptekkel közeledett felénk, majd tisztelegve jó napot kívánt. Kezdődik a polgárőri szolgálat, és itt van a bázis, ahonnan járőrözni indul a kis csapat, immáron 13 éve.

Minden nap járőröznek a nyugdíjas polgárőrök (Fotó: Bors)

„Azóta sok mindent láttunk, hallottunk és csináltunk már. Ismerjük a város összes zegét-zugát csakúgy, mint az itt élő embereket. Rengeteg rendezvényt biztosítottunk, ételt osztottunk és segítünk ott, ahol tudunk” – meséli a Borsnak az egyik alapító, Piroska néni. Mint mondja, megalakulásuk óta rengeteget javult a közbiztonság, ami részben nekik is köszönhető. A 90-es években ugyanis nagyon rossz volt a helyzet, ezért a lakosság kezdeményezésére egyre-másra alakultak különböző „önvédelmi csoportok”, amelyek 1991. április 24-én szövetségbe tömörültek, és létrehozták az Országos Polgárőr Szövetséget a bűnözők bánatára, hisz a polgárőrök jobban ismerik a helyi embereket és viszonyokat, mint a rendőrség.

Törökbálinton rend van és fegyelem (Fotó: Bors)

„Egyszer az Anna-hegyen öt bűnözőt fogtunk el. Arra lettünk figyelmesek, hogy hordják el a vasat. Kérdeztem tőlük: hová viszik? Erre azt mondták, hogy megkérte őket a Pista bácsi, hogy takarítsák el a lomot, mert eladta a telket. De tudtam, hogy ez Jóska bácsi telke, így rögtön lebuktak a színesfém-tolvajok” – mesélte János, aki hozzátette: ehhez a munkához kell egy kis csibészség, nagy adag empátia, figyelem és szakmai elhivatottság, ami az egykori rendőrnek, a volt körzeti megbízottnak, Kaló Ferencnek köszönhető.

„Nagyon jó a kapcsolatunk a helyi rendőrséggel és gyakran segítjük ki egymást. Szerintem a polgárőrség egy olyan űrt tölt ki a hivatalos szervek és a lakosság között, ami olykor pótolhatatlan. Erre más országokban is rengeteg példát látunk, gondoljunk csak a csendőrségre a franciáknál vagy az olaszoknál” – nyilatkozott a Borsnak Kalló Ferenc, a Törökbálinti Városőrség szakmai vezetője. Az egykori rendőr azt is elárulta, kampányokat szerveznek, hogy megvédjék az időseket az unokázós csalókkal szemben, hiszen ezzel a módszerrel az egész országban sok nyugdíjast vertek át, ezért fontosnak tarják, hogy a törökbálintiak figyelmét is felhívják erre az aljas átverésre.

Az unokázós csalókra is felhívják az idősek figyelmét (Fotó: Bors)

„Becsengetünk az idősekhez, és figyelmeztetjük őket, ne dőljenek be az ilyen hívásoknak. Ha ilyet tapasztalnak, akkor szóljanak a rendőrségnek vagy nekünk” – fogalmazott Feri bácsi, akinek nagy bánata, hogy szinte csak öregek vannak a csapatban. „A fiatalok mindig dolgoznak, nem érnek rá. Én is akkor lettem polgárőr, amikor már nyugdíjas lettem, és csak akkor jöttem rá, hogy mennyire fontos az idősek és a rászorulók támogatása és védelme” – zárta a korábbi rendőr.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

mandiner.hu

Beindult a mémgyár: mutatjuk a legfelkapottabb Magyar Péterről szóló mémeket

ripost.hu

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Hamarosan újraindulnak a népszerű dunakanyari körjáratok

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább

INSIDER

Szívszorító: Húsvéti nyuszik és tojások díszítik a 15 évesen elhunyt Dominik sírját

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban