Létrehozva: 2019.09.10.

Undorító! Repülő csótányok lepték el az országot

Egy újabb rovarfaj riogatja a fővárosi embereket. A lapp erdeicsótányok külsőre hasonlítanak a konyhában honos, betegségeket terjesztő rokonaikra, ők azonban repülni is tudnak. Mindez igencsak rossz hír a poloskaszezon kellős közepén.

Sok az olyan panaszos, aki egy eddig alig ismert bogár miatt hívja a rovarirtó szakembereket. Az állatok eleinte csak a kertvárosi részekkel rendelkező kerületekben tűntek fel, ám újabban egyre több helyen fordulnak elő. Sok a panasz a főváros agglomerációjában is.

„Először csak néhány kerületből kaptunk riasztást, főleg a II. kerületből, illetve Óbudáról és Kelenföldről, miszerint egy ismeretlen rovar lepte el a kerteket, ám az utóbbi időkben már Budaörsről és Budakesziről is hívnak minket” – mondta lapunknak Szántó György, az Artpooldesign Kft. kártevőirtó szakembere.

„Főleg az elhanyagoltabb kertekre jellemző a lapp erdeicsótány. Egy kis gereblyézéssel és a lehulló gallyak összeszedésével is csökkenthetjük számukat, ám célszerű szakembert is hívni, aki lekezeli a házak külső falát, hogy a rovarok ne jussanak be” – tette hozzá.

Ugyanakkor Sár József rovarszakértő szerint alapvetően egy szelíd fajról van szó, a mezei poloskákhoz hasonlóan ezek sem harapnak vagy csípnek és más csótány fajtákhoz képest betegséget sem lehet elkapni tőlük.

„Bár ezek a bogarak főként az erdőkben élnek, a fás területekhez közeli lakott területre is bemehetnek. Növényi táplálékot fogyasztanak, így nem kell félni tőlük. A poloskákhoz hasonlóan egy megfelelő szúnyoghálóval már jól lehet védekezni ellenük.” – mondta.

Poloskák lepték el a lakásokat

A forró nyár és az enyhén induló ősz miatt ellepték az erkélyeket és a lakásokat a barna márványpoloskák és a zöld vándorpoloskák Budapesten. Bár ezek az állatok nem csípnek és nem is harapnak, elég kellemetlenséget tudnak okozni, hiszen ha veszélyben érzik magukat, kellemetlen, büdös szagot árasztanak magukból. Természetes ellenségük nincs, mivel nem csak büdösek, de a madarak számára rossz az ízük is. Legpraktikusabb, ha szúnyoghálóval védjük a nyílászárókat.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar Péteren és a rikácsoló sorozatszínészen röhög az internet - mémek

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

life.hu

Vilmos herceg nagy bejelentést tett, és ezzel Katalin hercegné állapotára is utalt

vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Ez a hét nagyon nagy lehetőségeket rejt

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

INSIDER

Csekkold le most, hogy be vagy-e jelentve!

INSIDER

Meddig tart még ki a rossz idő? Pokoli híreink vannak a következő napokra