Létrehozva: 2021.05.06.

Újra kinyitott a Kincsem Park és az ügető, bejutottunk az istállókba

A Ripost sem hagyta ki a május elsejei ügető versenynapot. Védettségi igazolvánnyal, lelkesedéssel, na és némi készpénzzel felfegyverkezve csaptunk a lovak közé. Persze képletesen.

Május elseje igazi örömünnep volt a védettségi igazolvánnyal rendelkező lóversenyrajongók számára, hiszen hosszú hónapok után végre újra megnyitotta kapuit a Kincsem Park végre ismét élőben nézhettük az ügetőket.

Fotó: Dombóvári Tamás

Hozzá kell tennünk persze, hogy fogadni természetesen eddig is volt lehetőségünk online, illetve a nyitva tartó fogadóirodáknál (ahogy a lovisok mondják, bukiknál), de ez mégsem ugyanaz az életérzés, mint élőben, a barátokkal biztatni a kedvenc ló-hajtó párosunkat a befutóban, vagy éppen szitkozódni, ha nagy reménységünk halványabban teljesített a vártnál, és ne adj Isten elúszott a feltett pénzünk.

A sárga Volcano Boy, Bűbájos és Mangoraja Fotó: Dombóvári Tamás

Mert bizony néha ez is benne van a pakliban.

Fotó: Dombóvári Tamás

Természetesen a Ripost is ott volt a nyitás első napján, de ne gondoljátok, hogy csak a tribünről, tisztes távolságból figyeltük az eseményeket. Az istállókban volt a helyünk, hiszen az a Lovi sava-borsa.

Már az első futam előtt nagy a készülődés
Fotó: Dombóvári Tamás

Nos, már jóval az első futam előtt nagy ott a sürgés-forgás, hiszen ezeket a négylábú sportolókat alaposan fel kell készíteni a megmérettetésre.

Calvin a futam előtt, végül második lett
Fotó: Dombóvári Tamás

Fizikailag és fejben is ott kell lenniük, ha jól akarnak teljesíteni, márpedig ezt várja tőlük a tulajdonos, az idomár, a hajtó, és természetesen az is, aki rá fogad és szép kis summát remél.

Fotó: Dombóvári Tamás

Ha már summa, a május 1-i versenynap bőven tartogatott meglepetéseket, bizony nem mindig jöttek a favoritok. Elég annyit elárulnunk, hogy a VI. futamban (Amatőrverseny díj) a hármasbefutó osztaléka nem kevesebb mint 680,6 volt. Ez azt jelenti, hogy ha valaki eltalálta sorrendben az első három helyezettet, és mondjuk feltett 300 forintot, akkor 204 180 forint ütötte a markát. Nem semmi!

Viszont az se búsuljon, aki kihagyta a kínálkozó alkalmat, május második hétvégéjén ugyanis kiemelt versenyhétvége lesz. Május 7-én az agaraké a főszerep, május 8-án a legjobb ügetők csapnak össze 14 órától, május 9-én, vasárnap pedig jön a nyitott kapus galopp, a legjobb telivérekkel!

A belépés ingyenes, a védettségi igazolványát viszont senki ne hagyja otthon!

 

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

life.hu

Ettől leszünk formásabbak - A 6 legjobb gyakorlati tipp nőknek

vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

"Éjszakai sötétség volt délután háromkor" – SMA Tomika és szülei így vészelték át az apokaliptikus vihart Dubajban

INSIDER

Nem fogsz örülni: mutatjuk, milyen hatással lesz a szervezetedre a közelgő telihold

INSIDER

A Nobel-díjas Krausz Ferenc is kitöltötte a zöld-párbeszéd kérdőívet

INSIDER

Orbán Viktor: Mi a béke pártján állunk