Létrehozva: 2021.04.22.

Mellbevágó: újszülött kisbabát hagyott hátra az Újfehértónál vonatokkal ütköző traktoros

Két kisgyereket és a feleségét hagyta maga mögött.

Szülei földjére sietett permetezni az a 31 éves férfi, aki kedd délután a traktorjával a tilos jelzés ellenére a sínekre hajtott, ahol két vonattal is összeütközött. A kétgyerekes Gy. András nem élte túl a balesetet, a helyszínen meghalt.

MTI/Balázs Attila

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Újfehértón mindenki jól ismerte a fiatal édesapát, a település lakói egy emberként gyászolják, miközben válaszokat próbálnak találni a történtekre. Senki nem érti, hogy András miért hajtott a sínekre, hiszen kisgyermek korától járt ki a szüleivel a földjükre, ami a vasút túloldalán található, azt is tudhatta, hogy sűrű itt a vasúti forgalom.

„Bandi kicsi korától rajongásig szerette a traktorokat, alig várta, hogy ő is vezethessen. Amióta letette a vizsgát – némi túlzással – le se szállt róla. Képtelen vagyok felfogni, hogy mi történhetett, hiszen milliószor megtette már ezt az utat. Csak arra tudok gondolni, hogy a nagy eső miatt valamiért nem látta, hogy a fénysorompó pirosan világít” – mondta szomorúan a Blikknek a településen élő Mária.

„Egyszerűen nem hiszem el, ami történt. Ő volt a legrendesebb és legszorgalmasabb srác, akit ismertem. Két helyen is dolgozott, hogy a családjának mindent megteremtsen. Miután végzett a főállásával, éppen csak átöltözött, aztán már rohant is a szüleihez, hogy a mezőgazdasági munkákban segítsen. A tragédia előtt ott ment el a házunk mellett a traktorral, intettünk egymásnak, még gondoltam is, hogy a nagy eső előtt minek megy permetezni. Aztán már csak a borzalmas hír fogadott, hogy nincs többé. Rettentően sajnálom őt és a családját is. A felesége is idevalósi, nagy szerelemben éltek. A nagyobb gyerekük hároméves, a pici pedig nemrégiben született – sírta el magát András egyik barátja.

Az elsődleges információk szerint miután András a sínekre hajtott, a traktor orrával ütközött az egyik vonat, majd a csattanás a járművet átsodorta a másik vágányra, ahol éppen jött egy másik szerelvény. Ennek a vonatnak több kocsija is kisiklott, a balesetben több utas is megsérült.

A civis.hu hírportálnak nyilatkozott egy nő, aki a Debrecenbe tartó vonaton utazott.

„Nem volt idő felkészülni az ütközésre, egy pillanat műve volt az egész. Az ütközés ereje megemelt, így a padlóra estem. Én a hátamat ütöttem meg, többen a karjukat fájlalták” – mondta a portálnak a nő.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

life.hu

Csillagjegyek, akik nem tudnak leállni: állandóan rágódnak

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Rejtett üzenetek a Katalin hercegné betegségét bejelentő videóban

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább

INSIDER

Szívszorító: Húsvéti nyuszik és tojások díszítik a 15 évesen elhunyt Dominik sírját

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán