Létrehozva: 2020.07.21.

Újabb részletek a lakásában összevert és kirabolt nő ügyében

A gyanú szerint volt szerelme raboltathatta ki Tímeát.

A portaszolgálattal őrzött óbudai társasházban élő Tímea álmában sem gondolta volna, hogy támadás érheti. Ez mégis megtörtént: a gyanú szerint egykori szerelme, V. Bálint ördögi tervet eszelt ki volt barátnője megleckéztetésére.

Képünk illusztráció (Fotó: Northfoto)

B. Vivien és társa, S. Máté a portán azt mondták, virágküldeményt visznek Tímeának, így feljutottak a második emeleti lakásához, ahol a nő ajtót nyitott, ők pedig berontottak. A férfi megütötte Tímeát, majd a földön fekvő nőt többször is megrúgták. Hogy ne tudjon kiabálni vagy menekülni, megkötözték, szájába egy ruhadarabot tömtek. A rablópáros az egész lakást feltúrta, és 600 ezer forint értékben vittek el műszaki cikkeket és ékszereket. Búcsúzóul a kegyetlen pár még egy vascsővel is megütötte a nőt, majd rázárva az ajtót elmenekültek.

„Tímeát nagyon sajnálom, egy végtelenül kedves, helyes nőnek ismertem meg. Egy ideig láttuk egy férfival, azt azonban nem tudom megmondani, hogy ő-e az, aki felfogadta ezeket az embereket. Félek, soha nem heveri ki ezt a traumát, talán többé nem is jön vissza ebbe a lakásba„ - mondta a Blikknek egy, a háztömbben lakó asszony.

Úgy tudni, egy házaspár hallotta meg Tímea segélykiáltását, és azonnal hívta a rendőrséget – szerencse, hogy a nő valahogy ki tudta venni a szájából a rongyot és tudott ordibálni.

„Velőtrázó sikoly volt, ami az embernek a csontjáig hatol” mondta egy közeli üzletben egy férfi.

A párt azonosította, majd elfogta a rendőrség, felbujtójukat, V. Bálintot is elkapták a rendőrök.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nézegessen Magyar Péter mellett tüntetőket!

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

mandiner.hu

Meghan Markle felkereste Katalin hercegnét, a súlyos betegség megváltoztathatja a családi viszonyokat

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Az életem értelme veszik el” – kilátástalan helyzetbe került az Eltűntkereső Laci

INSIDER

"El sem hiszem, szinte most született" – SMA Tomika iskolás lett

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét